Főoldal Repülőjegy ártesztek Árteszt: Érdemes minél korábban megvenni a repülőjegyünket?

Árteszt: Érdemes minél korábban megvenni a repülőjegyünket?

5486

Gyakran visszatérő kérdés, hogy mennyi idővel az utazás előtt érdemes megvenni a repülőjegyet. Az elmúlt években átalakult mind a hagyományos, mind a fapados légitársaságok árazási politikája, ezért egy rövid teszt után megpróbáltuk levonni a tanulságokat.

A teszthez a Budapest-London útvonalat választottuk, mivel ez a legnagyobb kereslettel, ennek megfelelően a legnagyobb kínálattal rendelkező útvonal. Budapestről két hagyományos és két fapados légitársaság repül közvetlen járattal az angol fővárosba, ráadásul mindegyik napi 2-3 járatot is kínál, ami az üzleti utasok számára szokott fontos szempont lenni, mert így egy napon belül meg lehet fordulni a két város között. A nagy kínálat és verseny ellenére az árak magasnak mondhatók. Tesztünk kérdése, hogy mennyivel olcsóbb a jegy, ha egy hónap helyett fél évvel az utazás előtt vásároljuk meg, érdemes-e egyáltalán ennyi idővel korábban kifizetni a repjegyeket?

London

A Wizz Air honlapján keresgélve egy október végi retúrjegy 28,000 forinttól kezdődik, amihez még hozzájön a 11,000 forintos csomagdíj és 3-4,000 forintos foglalási díj, azaz összességében kb. 42,000 forintból tehetjük meg az utat. Az easyJet esetében ugyanez a díj kb. 50,000 forinttól kezdődik, azaz 20 százalékkal drágább a Wizz Air árainál, ráadásul a hasonló árú csomagdíjért cserébe csak 20 kg-os bőröndöt vihetünk magunkkal, míg a Wizz Air súlyhatára 32 kg.

A hagyományos légitársaságok közül a Malév és a British Airways rendelkezik közvetlen járattal Londonba. A Malévnál egy október végi utazásra szóló retúrjegy 50,900 forintba kerül. Itt a repülőjegy ára magában foglalja egy 23 kg-os bőrönd feladását is, azaz a Wizz Airnél egy kicsit drágább, viszont az easyJet áraival versenyben van a Malév. A British Airways árai 72,000 forintnál kezdődnek, így abszolút a legdrágábbnak tekinthetők tesztünkben.

Összességében, ha egy hónappal az utazás előtt szeretnénk repülőjegyet venni, akkor érdemes megnézni egyaránt a fapados és a hagyományos légitársaságok honlapjait is, mert kis szerencsével kifoghatunk a fapadosokéhoz hasonló árú Malév repülőjegyet, ami azért még mindig kínál olyan kényelmi előnyöket, amiért érdemes megvenni. Persze más a helyzet, ha csomag nélkül utazunk, azaz csak az ingyenesen szállítható kézipoggyászt visszük magunkkal, mert ebben az esetben a fapadosok árelőnye továbbra is jelentős a hagyományos légitársaságokkal szemben.

London

Nézzük most meg, hogyan alakulnának az árak, ha nem egy, hanem hat hónappal korábban vásárolnánk meg repülőjegyünket!

Itt az easyJet egyértelműen megnyeri az árversenyt, ugyanis egy március végi retúrjegy csomaggal, foglalási díjjal együtt 32-33,000 forintért vehető meg, a Wizz Airnél viszont nem kifizetődő ennyi idővel az utazás előtt megvenni a repülőjegyet, ugyanis kb. 58,000 forintot kellene fizetni érte. A Malév jelenleg 41,000 forintért kínálja a március végi utazásra szóló repjegyeket, és a British Airways árai is kicsit alacsonyabbak az októberinél, kb. 64,000 forintba kerül a tavaszi retúrjegy.

London, Tower Bridge

Az easyJet és a hagyományos légitársaságok esetében általánosságban tehát még mindig érvényes az a szabály, hogy minél korábban vesszük meg a repülőjegyünket, annál olcsóbban juthatunk hozzá. A Wizz Air esetében viszont érdemes várni a vásárlással az utazást megelőző egy-két hónapig, és nem árt heti rendszerességgel átfutni az árakat, ugyanis egy-egy akció keretében sokkal olcsóbb jegyeket is találhatunk.

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le. Próbálja ki!

Booking.com