Egy hosszú hétvége Amszterdamban

Egy hosszú hétvége Amszterdamban

1188
Amszterdam

Ha Amszterdam nevét meghallottam korábban, akkor a tévében és képeken oly sokat látott csatornák és biciklik jutottak eszembe. Ma viszont már – gazdagabban egy hosszú hétvége élményeivel – van Gogh, Anna Frank, a vörös lámpás negyed és a virágpiac is felelevenedik előttem.

Az első benyomások

Alig két hete, hogy hazajöttünk hollandiai “nyaralásunkból”, abból az esős, de mégis feledhetetlen, csodálatos négynapos kirándulásból, amelyre már hónapokkal ezelőtt készültünk. Január körül – egy kedvező ajánlat miatt – döntöttünk úgy, hogy idén nyáron nem egy tengerpartra megyünk nyaralni, hanem Hollandiába utazunk, hiszen még soha nem jártunk ott korábban, de mint oly különleges ország, kíváncsiak voltunk rá. Egy baráti párral közösen, négyen utaztunk Amszterdamba az egyik fapados légitársasággal. Csütörtökön reggel indultunk, minden simán ment az úton, a Schiphol reptérről közvetlenül indult vonat a városközpontba, így könnyedén bejutottunk a városba. Mivel ekkor léptünk először utcára Hollandiában (a vonat ugyanis a föld alatt indult a repülőtéren) itt találkoztunk először a száguldó biciklisekkel. Hihetetlen látvány volt. Persze már mindannyian hallottunk a hollandok biciklimániájáról, saját szemünkkel látni mégis megdöbbentő volt. Annyi biciklit még négyen együtt életünkben összesen nem láttunk, mint hirtelen ott 5 perc alatt. (Na jó, nem véletlen, hiszen a vasútállomás mellett egy hatalmas bicikliparkoló volt, nyilván az ingázók számára fenntartva, de akkor is rengeteg). A kisgyerekektől kezdve az idős nőkig és férfiakig, magas sarkúban és akár öltönyben is biciklivel jöttek-mentek az emberek úgy, hogy – ahogy hamar rájöttünk – szinte elsőbbséget élveznek mind a gyalogosokkal, de még az autósokkal szemben is. Szépen fel van festve a biciklisáv mindenhova, és ha véletlenül ott van egy gyalogos, akkor jobb, ha gyorsan elugrik, mert a biciklisek nem nagyon szeretnek lassítani. Így jártunk mi is, egyikünket jóformán felöklelte egy bringás… Szóval itt tényleg van hagyománya ennek a – kétségkívül egészségesebb – közlekedési eszköznek, aminek nyilván az is az egyik oka, hogy sehol egy domborulat szinte az egész országban. Az útikönyvben azt olvastuk, hogy az ország legmagasabb pontja 321 méter.

Szerencsére a szállás, amit az egyik útikönyv ajánlatai közül választottunk a Főpályaudvar (Centraal Station) közelében volt, így nem kellett messzire mennünk, és hamar megtaláltuk a szállót. Nos, a szálló egyetlen előnye éppen ez volt, a jó elhelyezkedés. Bár kívülről ez a ház is úgy nézett ki, mint a tipikus holland házak, (keskeny, viszonylag magas és fehér ablakkeretei vannak), belépve megdöbbentő élményben volt részünk. Az árához képest egy elég rossz állapotú szálló volt, bár ahogy utána viccelődtünk is vele, az volt benne a jó, hogy ösztönzött minket a minél hosszabb távollétre, mert ott maradni, nem lett volna nagy felüdülés. Így aztán – bár elég fáradtak voltunk az utazástól – már az első délután lementünk egy kicsit sétálni a környéken, szétnéztünk és felmértük a terepet, hogy másnap hol kezdjük a túránkat.

Virágok, sör és vörös lámpás negyed

Ahogy azt jól megterveztük este, első napunkon végigsétáltunk a vasútállomástól nem messze induló sétálóutcán, ami bevezetett egészen a főtérig, a Dám térig. Itt – csak kívülről – megnéztük a királyi palotát, és bementünk a Madame Tussauds Múzeumba, mivel még egyikünk sem járt a híres panoptikumban soha. Ez volt az egész nyaralás során a legdrágább múzeum, több mint 20 euróba került, és szerintem nem is volt olyan jó, bár eltöltöttünk ott vagy két-három órát. Sajnos a palotába nem tudtunk bemenni, mert éppen zárva volt, úgyhogy ezt a programot elnapoltuk, gondoltuk majd esetleg a következő napon. Rengeteg mutatványos művész volt ezen a téren, szinte minden második négyzetméteren egy-egy beöltözött emberke állt mozdulatlanul, hogy aztán jó pénzért cserébe pozíciót váltson. Persze – mint kiderült később – meg is kell ragadniuk minden alkalmat a pénzkeresésre, ha jó az idő, mert az bizony ritka jelenség errefelé. De erről majd később.

Folytattuk tehát utunkat a sétálóutcán, ahol tulajdonképpen csak üzletek sorakoztak egymás után, semmilyen különleges látványosságot nem szolgáltatva. Még coffee-shopot sem láttunk itt egyet sem, pedig naivan azt hittük, hogy Amszterdam tele van ilyen helyekkel. Annyi érdekesség volt a sétálóutcán, hogy apró kis sikátorok ágaztak le belőle, de olyanok, amelyek még fényes nappal is félelmetesnek tűntek, olyan sötétek és keskenyek voltak. Amikor aztán elértünk a sétálóutca végére, egy hídon átkelve végre eljutottunk a célhoz, a virágpiachoz. Nos, ez a virágpiac egy csatorna mentén található, egymás mellett sorakozó sátrakból áll. Számomra ez igazán nagy élmény volt. Szebbnél szebb virágok, rengeteg szuvenír, fapapucstól kezdve a hűtő mágneseken keresztül, tulipánhagymák és még rengeteg apróság. Nagyon tetszett nekem a piac, nem hiszem, hogy sok helyen van ilyen a világon. Innen aztán kisebb kerülővel, és eltévedéssel ugyan de eljutottunk a Heineken Múzeumba, a híres holland sör történetét bemutató múzeumba. Viszonylag drága volt a jegy, 7,5 euró, de utólag egyikünk sem bánta, hogy rászántuk a pénzt. Igazán jópofa, ahogy kialakították ezt a múzeumot, rengeteg vicces, és jó ötlet van benne, miközben tájékoztató funkciójának is kiválóan megfelel. A fiúk azt értékelték leginkább, hogy a jegyért cserébe még ingyen sört is kaptak a túra során. Nekem a legjobban az tetszett, amikor egy mozi terembe beállítottak minket, ahol meg kellett kapaszkodni egy korlátban, és miközben levetítették a palackozás folyamatát, a korlát mozgásán keresztül olyan érzést okoztak, mintha mi, emberek lennénk a palackok. De nehéz ezt szavakban átadni, mindenesetre nagyon jó volt.

Mivel elég hosszúra sikeredett az ott töltött idő – pláne a sörözéssel együtt -, így egy gyorsétterembeli kiadós vacsora után már egyenesen a vörös lámpás negyedbe mentünk. Ugyan már korábban a nap során megbeszéltük, hogy ez egy különleges város, a csatornáival, a sok-sok biciklissel és a jellegzetes építkezési stílus miatt, a vörös lámpás negyedben ez még egyértelműbbé vált. Hihetetlen “élmény”. A hosszú csatorna két oldalán sorakozó házak mindegyikének ablakaiban lányok állnak fehérneműben, kifestve és hívogatóan integetnek kifelé, vagy éppen telefonálnak, vagy csak egyszerűen ülnek és várják a kuncsaftot, miközben emberek százai hömpölyögnek az ablakok előtt, és nézik őket – vagy be is kopogtatnak. Nem mindennapi látvány. Egyik-másik lánynál látszik a háttérben, hogy a “fülke” mögött ott van egy ágy megvetve… Még most is előttem van, milyen “hangulat” volt ott… Ahol meg éppen nem lányok állnak az ablakokban ott különböző szexmozik és színházak, peep-showk várják az érdeklődőket. Mikor aztán eleget láttunk, letértünk néhány kisebb utcába, ahol hamar rájöttünk, hogy megtaláltuk a coffee-shopokat. Már az utcán érezhető az a furcsa szag – vagy illat – ami nem más, mint a marihuána szaga. Hazafele aztán még láttuk a homoszexuálisok klubjait, amit a kitűzött szivárványszín csíkos zászlók jelképeznek.

A kihagyhatatlan múzeumok

Másnap aztán beköszöntött az eső és nem hagyta abba két napig. Ez eléggé rányomta a bélyegét a hangulatra, de azért folytattuk városnéző túránkat. Persze a biciklisek még esőben sem szálltak le a kerékpárról, felvették esőálló védőeszközeiket, és mintha semmi probléma nem lenne, ugyanúgy közlekedtek, mint máskor. Mi viszont nem voltunk ilyen bátrak, inkább villamosra szálltunk, vettünk rajta jegyet, vagyis “strippenkaartot”, ami ugyan drága volt, de legalább nem áztunk meg. Így elmentünk a múzeumokhoz, a holland nemzeti múzeumhoz, a Rijksmúzeumhoz, és a mellette lévő van Gogh Múzeumhoz. Itt találkoztunk egy Hollandiában tanuló ismerősünkkel, aki hozott nekünk három Múzeumkártyát, amit ők váltottak, lévén, hogy egy évig kint tartózkodnak, és sok-sok múzeumba ingyenes belépést biztosít ez a kártya. Ezt kölcsönadta nekünk, mert bár névre szól, senki nem kérdezte, hogy én vagyok e az, akinek a neve rajta szerepel. Így hárman ingyen mentünk be mindkét múzeumba, ami valamelyest kárpótolt a Madame Tussauds-ra kiadott “elvesztegetett” eurókért. Először a Rijksmúzeumba mentünk, ami kisebb falat volt, mivel most újítják fel, ezért egy nagy része le van zárva. Amit lehetett megnéztünk, és személy szerint nekem nagyon tetszett a németalföldi festészet. Itt van egyébként kiállítva az Éjjeli őrjárat című Rembrandt festmény is, ami valóban mestermunka – legalábbis szerintem. Innen aztán átsétáltunk a van Gogh Múzeumba, ami bár kívülről egyáltalán nem olyan szép, mint a Rijksmúzeum, amit ott láttunk az annál inkább. Eddig is kedveltem van Gogh festészetét, de mióta ott jártam, azóta tetszik igazán. Korábban csak néhány képét ismertem, a legismertebbeket, de ott olyan sok gyönyörű festményt láttam, hogy azóta alaposabban is elmélyedtem a holland festő művészetében. Szemben a németalföldi festők sötét képeivel van Gogh élénk színei nagyon nagy benyomást tettek rám – és ahogy láttam a többiekre is. Kicsit zavaró volt, hogy minden egyes képnél álltak legalább tízen, így nehéz volt elolvasni a képekhez tartozó rövid leírást, mégis összességében nagyon – nagyon lenyűgözött a kiállítás. Kár lett volna kihagyni, bár aligha hiszem, hogy aki Amszterdamban jár az ne jönne el ide. Nagyon nagy élmény volt! Mivel azonban az eső nem adta fel a küzdelmet és továbbra is szakadt, és mert a nap nagyon fárasztó volt, villamosra ültünk és hat óra körül hazamentünk, majd gyors ruhacsere után egy közeli étteremben megvacsoráztunk.

Negyedik napunk már nem volt teljes nap, ezért nem terveztünk nagyobb programot. Az Anna Frank Múzeumban kezdtük a napot, ami szintén 7,5 euró volt, de nagyon megérte. Legalábbis nekem, aki olvasta a könyvet, nagyon tetszett – már amennyire tetszhet egy ilyen kiállítás. Fura érzés volt látni, hol bujkáltak hosszú hónapokig, anélkül, hogy tudták volna, kijutnak e valaha vagy nem. Állítólag mindent abban a formában hagytak, ahogy akkor hagyta a család, mikor rájuk találtak és elvitték őket.

A megrázó időutazást követően aztán átvágtunk a városközponton és befizettünk a vasútállomás közeléből induló út mentén sorakozó egyik hajótársaság városnéző túrájára. Hat euró volt fejenként és egy órás volt az út, körbe a főbb csatornákon. Nagyon érdekes dolgokat mondott az idegenvezető, hollandul, németül, angolul és franciául. Nem bántuk meg, hogy kipróbáltuk, igazán jó – és pihentető – kirándulás volt, bár valószínűleg napos időben még jobb lett volna. De úgy látszik, Hollandiában tényleg nehéz megúszni eső nélkül, így aztán megázva, de élményekkel gazdagon hagytuk el Amszterdamot, és utaztunk haza vasárnap este.

További információkat olvashat leírásunkban az amszterdami látnivalókról, jegyárakról, nyitva tartásokról, a repülőtér eléréséről: Amszterdam

Ha máskor is szeretnél az elsők között értesülni hasonló cikkeinkről, kövesd a
Netkoffer Facebook oldalát!

Megosztom: