London három nap alatt?!!!

London három nap alatt?!!!

394
London

Új rovatunkban élménybeszámolókat gyűjtünk össze olyan városlátogatásokról, amelyek a fapados légitársaságok által ma már egyre szélesebb közönség számára válnak lehetővé. A rovat első cikkében egy londoni utazás élményeit foglalta össze közeli ismerősünk, aki idén márciusban (a beszámoló 2008-ban készült)  töltött egy hosszú hétvégét a brit fővárosban.

Néhány héttel ezelőtt nagy utazásra vállalkoztunk. Mivel testvérem néhány hónapig Londonban tartózkodik, ezért párommal úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk, és így végre valóra válik a nagy álom, és eljutunk Londonba. Már nagyon régóta szerettem volna eljutni oda, annyi jót hallottam, annyi fényképet és filmet láttam róla, de mindig tudtam, hogy ez az a város, ami különösen drága, úgyhogy eddig nem sikerült összehozni a túrát. Most viszont, hogy ingyenes volt a szállás, úgy döntöttünk, már megéri elmenni. És nem is csalódtunk. Szerencsére sikerült kifogni egy viszonylag olcsó jegyet az egyik fapados légitársaságnál – kb. 25000 forintért fejenként – persze azóta már rájöttünk, hogy ennél még olcsóbban is megúszhattuk volna, de még így is sokkal kedvezőbb volt a jegyvásárlás, mint két-három évvel ezelőtt lett volna.

A pénteki indulás

Szóval egy pénteki napon indultunk el, kora reggeli géppel. A gépen nem voltak sokan, így viszonylag kényelmesen utaztunk. Szerencsére a reptéren hamar átjutottunk, sorba sem kellett állni az útlevéllel, mehettünk az EU-s folyosón, és mivel csak három napra mentünk, csomagot sem vittünk csak olyat, amit a fedélzetre is felvihettünk, így arra sem kellett várni. Már jó előre kinéztük az interneten, hogy hogyan tudunk bejutni a városba Stanstedről, és bár több variáció volt, azért törekedtünk az olcsóbb megoldásra és így nem a drágább vonattal, hanem busszal mentünk be a városba. Simán ment a jegyvásárlás, és már a hétfői visszaútra is megvettük a jegyet, hogy aztán már ne legyen gond vele. Így kettőnknek az oda-vissza jegy összesen 30 fontba került. Rengeteg járat érkezhetett akkortájt, mert több busz is indult, szinte 10 percenként, és mindegyik tele volt. A Baker Streetig mentünk, mert itt volt megbeszélve a találkozó a testvéremmel, aki a közelben bérelt lakást erre a pár hónapra. Ez egyébként az a Baker Street, amit a jó öreg Sherlock és örök pajtása Watson doktor tett híressé, és bár a három nap alatt többször is elmentünk a róla elnevezett múzeum mellett, sajnos arra már nem jutott időnk, hogy be is menjünk. De azért jópofa, hogy a Baker streeti metrómegállóban a fali csempét Sherlock figurák díszítik.

Innen aztán hazasétáltunk, lepakoltunk, kicsit pihentünk, aztán koradélután már be is mentünk a Parlamenthez, hogy egyből belevágjunk a közepébe, és lássuk a Big Bent. Még emlékszem, amikor először az angol tankönyvben olvastunk róla, valamikor általános iskolában, most meg hirtelen itt álltunk előtte. Rögtön meg is volt az első nagy élmény, mert amikor feljöttünk a metró aluljáróból a Big Ben lábánál, felnézve, a haladó felhők miatt olyan optikai csalódásban volt részünk, mintha dülöngélne a torony! De mielőtt még azt hittük volna, hogy itt az újabb pisai ferdetorony, körbejártuk, jól megnéztük minden oldalról, csináltunk sok-sok képet és már indultunk is tovább a következő célponthoz, a Westminster apátságba. Hát az valami fantasztikus volt!!! Rengeteg híresség gyönyörű síremléke, a csodaszép gótikus díszítések, kápolnák, padsorok, a mennyezet, stb. Ennyi szépséget egy helyen nem is tudom, lehet e még látni máshol. Nekem talán ez volt a legnagyobb élményem. Utána végigsétáltunk a kormányzati negyeden, fel a Trafalgar térig. Közben, testvérem trükkjének bedőlve, szépen elmentünk Tony Blair lakhelye mellett, a híres Downing Street 10. mellett, mert annyira nem volt feltűnő, hogy észre sem vettük. De aztán visszasétáltunk és ellenőriztük, hogy jól végzik e a munkájukat a kucsmás katonák, a “Bobby-k”.

A Trafalgar tér aztán kisebb volt, mint amire számítottunk, és leginkább a sok-sok galamb és ember jut eszembe róla. Az egy négyzetméterre jutó, óráját néző, várakozó emberek száma hihetetlen magas lehet itt. Annyira sokan várakoznak a téren, hogy talán épp a tömeg miatt nem találják meg egymást… Mindenesetre jó volt kicsit megpihenni. Innen aztán tovább sétáltunk a Picadilly Circusig, ahol aztán mi is csatlakoztunk a várakozó emberek újabb nagy csoportjához, mert itt találkoztunk a testvéremmel. Furcsa volt itt állni, azt hiszem, én itt éreztem először, hogy egy “világvárosban” vagyok. Az a nyüzsgés, a hömpölygő embertömeg – különösen, hogy péntek este volt – a híres neonreklámok könnyedén elvarázsoltak néhány percre. Ha nem hajnali ötkor keltünk volna és nem túráztunk volna egész nap, akkor azon nyomban bevetettük volna magunkat az éjszakába, de be kellett látnunk, hogy ez nem az a nap, így bevásároltunk és szépen hazamentünk, hogy a még előttünk álló két napot is bírjuk.

Szombat

Másnap, szombaton aztán 10 előtt indultunk valamivel, hogy megnézzük a Buckingham Palace előtti őrségváltást – mert hogy azt olvastuk ki az útikönyvből, hogy e napon lesz. A Palotát a St James Parkon keresztül közelítettük meg, ami igazán megérte, mert új barátokra tettünk szert, a nagyon közvetlen kis mókusok személyében. Úgy ugráltak fel ránk, mintha jól ismernének minket, és szinte gazdájukként üdvözöltek. De aztán rájöttünk, hogy ők mindenkinek jóbarátai, ugyanúgy ugráltak másokra is, mint ránk, akik kis idő után otthagytuk őket, és siettünk is a Palotához. Ott aztán már nagy tömeg várakozott, ki is volt írva, hogy “Today”, azaz ma lesz őrségváltás, de egyszer csak egy rendőr bevette a táblát és így tudomásunkra hozta, hogy “Today” mégsem lesz, majd csak holnap. Hát így jártunk, azzal a pár száz másik turistával együtt, aki már jó ideje itt várakozott. Így aztán szépen oszladozott a tömeg, mi pedig megcéloztuk a Szent Pál katedrálist. Itt is láttunk szépeket, bár szerintem össze sem mérhető a Westminsterrel. Innen aztán a Towerbe mentünk, ahova jó húszperces sorbanállás után, és 29 fonttal könnyebben be is jutottunk. Sok-sok fegyvert, méregdrága koronázási ékszert láttunk, amelyek lenyűgöztek minket.

Fél 5 körül jöttünk ki, már kezdett sötétedni, és ekkor először elkezdett cseperegni az eső is, így bemenekültünk a metróba és elmentünk az Oxford Streetre. Szerencsére mire odaértünk el is állt az eső, így tudtunk egy kicsit sétálgatni itt is. Benéztünk egy-két óriási üzletbe, Selfridges, Marks and Spencer és társai óriásiak és borzasztó drágák. Kicsit gyönyörködtünk ezekben a hatalmas áruházakban, de mivel sem pénzünk, sem erőnk nem volt túl sok, 8 körül már haza is mentünk, hogy rápihenjünk az utolsó napunkra.

Vasárnap

A vasárnap aztán ugyanúgy indult, mint a szombat, 11-re ismét a Buckingham Palace-hoz mentünk, ahol megint látható jele volt a készülődésnek: óriási sorokban vonuló tömeg, rendőri kordon, stb. Meg is történt az őrségváltás, a programnak jóval 12 után lett vége. Innen aztán visszasétáltunk a Green parki megállóhoz és elmentünk a British Múzeumba. Ez aztán nagy falat volt, valószínűleg egy hét sem lenne elég, hogy nyugodtan végigjárjuk, minden egyes téma megérne egy napot. Óriási gyűjteményt sikerült itt kiállítani, akár egy történelem órával is felér egy túra a múzeumban. Nekünk viszont csak pár óránk volt, úgyhogy megegyeztünk, hogy ide még vissza kell jönnünk.

A hétvége zárásaként még elmentünk az Oxford Streetre, ahol a hangulat kedvéért felpattantunk – szó szerint, menetközben – egy régi típusú emeletes buszra, felmásztunk az emeletre és elbuszoztunk a City-be, ahol – az idő rövidsége és fáradságunk miatt szigorúan a buszról – megnéztük a Tőzsde és a Bank of England épületét. Aztán a Tower közelében végül leszálltunk, megnéztük a kivilágított Tower Bridge-t, átsétáltunk a túlsó partra, hogy aztán elmenjünk a Parlamenthez, és ezzel bezárjuk a három napos kört. Búcsúitalunkat a Sohoban ittuk meg, egy hangulatos igazi angol pubban, ami igazán jó zárása volt ennek a fantasztikus hétvégének.

A hazafele utunk is hasonlóan fárasztó volt, mint a Londonba vezető út, már fél 5-kor keltünk, hogy elérjük az 5.29-es buszt, amire jegyünk volt. Nagyon rossz volt ilyen korán kelni, és kicsit morogtam, hogy szokásunkhoz híven megint túlzásba estünk, és a szükségesnél jóval korábban ki fogunk érni és várhatunk a reptéren több órát, de végül kiderült, érdemes volt elindulni. Pár mérfölddel a cél előtt bedugult a forgalom az autópályán valami kamionbaleset miatt, úgyhogy azt a pár km-t több mint egy óra alatt tettük meg. Szegény angolok nem győztek telefonálgatni, hogy áthelyezzék az így lekésett programjaikat. Mi viszont szerencsére még így is időben kiértünk, és még vásárolgatni is volt időnk, amelynek során megmenekültünk egy érvénytelen 5 fontostól is. Történt ugyanis, hogy az egyik üzletben fizetéskor a pénztáros közölte, hogy az 5 fontost, amit adtam neki, már kivonták a forgalomból, és csak bankban lehet beváltani, ő nem fogadhatja el. Utólag visszagondolva rájöttünk, hogy azt egy utcai árus adta nekünk – nyilván nem véletlenül -, amikor néhány képeslapot és szuvenírt vettünk nála. Látva meglepettségünket, és kétségbeesésünket szerencsére a reptéri eladónak megesett a szíve rajtunk és elfogadta, mondván, hogy neki legalább még van esélye beváltani, nekünk viszont nem sok.

A kétórás út aztán már hamar eltelt, aludtunk is egy kicsit a gépen majd szépen megérkeztünk Budapestre. Három nap, napi több mint 10 óra séta, rengeteg élmény, több száz fénykép: ez mind a három nap termése, és akkor még a Madame Tussauds Panoptikumban, a London Eye-on, a Kensington Palotában vagy Windsorban és Greenwich-ben még nem is voltunk.

További információkat olvashat leírásunkban a londoni látnivalókról, jegyárakról, nyitva tartásokról, a repülőterek eléréséről: London

Ha máskor is szeretnél az elsők között értesülni hasonló cikkeinkről, kövesd a
Netkoffer Facebook oldalát!