Főoldal Városok, látnivalók Minden, amit tudnod kell, ha Salzburgba készülsz

Minden, amit tudnod kell, ha Salzburgba készülsz

352
Megosztom:
Panoráma a Salzach folyó hídjáról
Panoráma a Salzach folyó hídjáról

Salzburg tökéletes célpont, ha hosszú hétvégére keresünk programot, de akár 7-10 napos nyaralást is nyugodtan tervezhetünk ide, mert a környéken könnyedén el lehet tölteni akár hosszabb időt is. Télen is megvan a varázsa, akár síelés alatt is érdemes betérni egy sétára az óvárosba, és különösen szép az adventi időszakban, de mi most elsősorban a nyári-kora őszi időszakra ajánljuk Salzburgot, a salzburgi látnivalókat. Mert ha valamikor, ilyenkor igazán gyönyörű!

Budapest-Salzburg vonattal, autóval

Európa egyik legszebb városába alig pár óra alatt eljuthatunk, Budapesttől Salzburg mindössze 550 km-re van, végig autópályán lehet haladni, így 5-6 óra alatt kényelmesen oda lehet érni.

Vonattal is könnyedén megközelíthető, Budapest és Salzburg között napi hét alkalommal közlekedik az Osztrák Vasutak (ÖBB) modern vonata, a railjet, melyre lehet kapni úgynevezett „kirándulójegyet”. Ezt kimondottan hosszú hétvégékre találták ki: négy napig érvényes, és 45 euróba kerül (gyerekeknek 23 euró). Nagyon kényelmes, igazán jó megoldás, mert Salzburg egyébként akár autó nélkül is könnyedén bejárható.

A Mirabell-kert Salzburgban
A Mirabell-kert Salzburgban

Mirabell kastély és kert

Kezdjük a sétát a Mirabell-kertnél! A csodálatos kert a 400 éves Mirabell kastély parkja (Schloss Mirabell), a kastélyé, mely valaha szerelmi ajándékként épült: Wolf Dietrich von Raitenau érsek rendelte meg 1606-ban kedvese, Salome Alt számára (sokáig Schloss Altenau volt a kastély neve, csak később kapta a Mirabell nevet).

A kastély kertet Fischer von Erlach tervezte 1690-ben, és bár a kastélyban sok minden megváltozott egy nagy tűzvész és az újjáépítések miatt, az angyalokkal és puttókkal díszített lépcsőházat, és a Márvány-termet mindenképpen érdemes megnézni. A Márvány-teremben már a gyermek Mozart is fellépett, ma is koncertteremként, illetve esküvői helyszínként (ez a világ egyik legszebb házasságkötő terme) használják.

Látvány a Salzach hídjáról
Látvány a Salzach hídjáról

Alig pár lépés a parktól és már el is jutunk a Salzach partjára és a kis, lakatokkal díszített hídra, ahonnan tökéletes panoráma nyílik a városra, de ha ez nem lenne elég, akkor a túlparton a Mönchsberg hegy tetején tovább folytathatjuk a gyönyörködést: a Modern Művészetek Múzeumának épületében lévő lifttel fel lehet jutni a kis domb tetejére, ahonnan szintén páratlan a kilátás.

Salzburgi látnivalók a belvárosban

Ha a magasból már láttuk a várost, akkor bevethetjük magunkat az igazi salzburgi forgatagba: irány a Getreidegasse, a sétálóutca!

Salzburgi városkép a Mönchsbergről
Salzburgi városkép a Mönchsbergről

A világ egyik legszebb sétálóutcája az egyes üzletek bejáratánál elhelyezett kovácsoltvas cégérekről (is) híres: a régi hagyományokat a mai napig őrzik, olyannyira, hogy nemcsak az évszázados múlttal rendelkező kisebb-nagyobb üzleteken van cégér, de a modern üzletházak, és étteremláncok homlokzatát is cégérek díszítik.

Szinte hömpölyög a tömeg, de mégis olyan hangulatos ez az utca, hogy órákig el lehet itt sétálgatni. Mindig jön egy-egy kis árkád, ahova betérünk, hol a karácsony-bolt szupercuki kirakatai, hol egy sörkert árnyas fákkal teli parkja miatt. Tényleg könnyű itt elidőzni, számomra már az első salzburgi séta annyira emlékezetes volt, hogy még 15 évvel később is pontosan emlékeztem az utca hangulatára – pedig akkor még nem voltak okostelefonok, nem tudtunk mindent videóra venni.

Híres salzburgi látnivaló, Mozart szülőháza
Mozart szülőháza Salzburgban

Mozart szülőháza

Itt, a Getreidegasse 9. szám alatt található az egyik leghíresebb salzburgi látnivaló, Wolfgang Amadeus Mozart szülőháza (Mozart Geburtshaus) is. (Ne tévesszen meg senkit az, hogy az aljában egy Spar van – a múzeum az emeleten található!) Végig lehet járni az eredeti lakóhelyiségeket, ahol korabeli használati tárgyak, bútorok, na és persze Mozart zenéje segítségével kis időutazáson vehetünk részt.

Zenerajongóknak érdemes elmenni a Mozart WohnHaus múzeumba is! Beleolvashatunk egyes leveleibe, végigkövethetjük életútját és láthatunk néhány hangszert is, amin valaha ő maga is játszott.

Salzburg kártya

Tipp: 1-3 napos salzburgi kirándulás esetén érdemes megvenni a Salzburg Cardot, amivel szinte minden múzeumba ingyen mehetünk be, használhatjuk a tömegközlekedést és számos extra kedvezményre is jogosít a legkülönfélébb rendezvényeken, vacsorákon, koncerteken. Főszezonban a két napos Salzburg Card ára 36 euró, a három napos 48 euró, a gyerekeké ezeknek a fele.

A salzburgi Dóm
A salzburgi Dóm

A salzburgi Dóm

A sétálóutcán sétálva el is jutunk a Dómnegyedbe (Domsquartier): ahol a Dóm mellett a hatalmas múzeumot is végigjárhatjuk. A Dómban tartották a keresztvíz alá Mozartot, aki aztán 14 évesen már a jobb oldali pillérnél lévő orgonán játszott a misék alatt.

A Dómnegyed történelmi épületei a város barokk történetét bemutató különféle kiállításoknak adnak otthont, gyönyörű dísztermek és több mint 2000 kiállítás tárgy tekinthető meg itt. (A közeli Mozartplatzon megtalálható Karácsony Múzeumba még akár nyáron is érdemes betérni!)

Fiáker Salzburg óvárosában
Fiáker Salzburg óvárosában

Itt a téren már tényleg teljes a Salzburg-élmény: Kopognak a patkók, sorakoznak a fiákerek, mögöttünk a sétálóutca, előttünk a Dóm, felettünk az erőd, és még egy kis zene is szól… Könnyű szerelembe esni Salzburggal, pár óra alatt magába szippant ez a hangulat!!

Panoráma a salzburgi várból
Panoráma a salzburgi várból

A salzburgi vár

Egy rövid séta és már indulhatunk is fel Salzburg várához, a Hohensalzburg erődítményhez. A több mint 900 éves erődítmény egész évben látogatható. Gyalog is fel lehet menni és a Festungsgasse-ról induló siklóval is kényelmesen megközelíthető – a legjobb megoldás a kettő kombinációja: siklóval fel, és gyalog le!

A vár legérdekesebb látnivalója a középkori hercegi szobák mellett a vármúzeum, ahol az egykori hercegérseki udvari életben használatos tárgyak láthatók, de már csak a panoráma miatt is mindenképpen érdemes felmenni, mert szép időben egyszerűen lenyűgöző a látvány!

Pihennek a bérelt biciklik
Pihennek a bérelt biciklik

A belvárosi nevezetességek után érdemes egy-két távolabbi salzburgi látnivalót is megnézni. Tömegközlekedéssel és autóval is megközelíthető minden, de a legjobb biciklit bérelni! Sokkal, de sokkal többet láthatunk a városból, és így tényleg mindenhova eljuthatunk, anélkül, hogy autóba ülnénk, parkolót keresgélnénk, stb.

Ha valahol, itt tényleg érdemes bringázni! A Dómnegyed mellett lévő Mozartplatzon például lehet is biciklit bérelni az Avelo nevű cégtől. Mi is itt béreltük, és bár a szállodában a parkolóházban mókás volt lelakatolni a bringát a gyönyörű autók mellé, másnap reggel annál kényelmesebb volt újra nyeregbe pattanni és egész nap biciklivel közlekedni.

Salzburg gyerekkel

A belvárostól kicsit távolabb van, de mindenképpen érdemes elmenni a Salzburg déli részén elhelyezkedő Hellbrunni kastélyhoz is. Az épület is látogatható, és a parkja is megér egy sétát. Ami viszont kihagyhatatlan, az a kastély melletti különlegesség, a vízi játékok: Markus Sitticus a kastélyába érkező vendégei kedvéért alakított ki különféle titokzatos barlangokat, melyekben meglepetésszerűen tör elő a víz, alaposan lefröcskölve a vendégeket.

Ahogy a helyiek mondják: Salzburgnak már 400 évvel ezelőtt megvolt a maga Disneylandje – és tényleg, ezt a programot a gyerekek is imádni fogják!

Hellbrunni kastély, egy híres salzburgi látnivaló
Hellbrunni kastély

Csakúgy, mint a kastély közelében lévő Salzburgi Állatkertet, melynek egyik legkülönlegesebb része az afrikai rész oroszlánházzal és szavannákat idéző hangulattal. Az állatkert augusztusban és szeptemberben péntek és szombat este 22:30-ig van nyitva, és érdemes is az esti órákra időzíteni a látogatást, mert a nagy nappali hőség után ilyenkor teljesen felélednek az addig az árnyékban pihengető állatok.

Terepasztal a Játékmúzeumban
Terepasztal a Játékmúzeumban

Esős napokon a Mönchsberg lábánál található Játékmúzeum a legjobb célpont kisgyerekes családoknak. Még felnőttként is élvezetes volt végigmenni, gyerekként pedig biztos még nagyobb élmény lesz. Régi és új játékok, saját belső kis csúszda, olvasósarok, és rengeteg érdekes játék van itt.

Salzburg, a zene városa

A Muzsika hangja pavilon Hellbrunben
A Muzsika hangja pavilon Hellbrunnben

Salzburg, vagyis “Mozartstadt” a zene városa. Szinte minden Mozartról és zenéjéről szól, ami nem, az pedig a Muzsika hangja című híres amerikai zenés filmről. Itt forgatták ugyanis a 60-as években a 7 gyermekes, özvegy von Trapp kapitány és az apácából nevelőnővé vált Maria szerelméről szóló kultikus filmet.

A Muzsika hangja

Számos helyszín a mai napig megvan, így aki szereti a filmet, önállóan, vagy szervezett túra keretében is végigjárhatja a filmből ismert helyeket. A Hellbrunn kastély parkjában van a pavilon, ahol az „I am sixteen going on seventeen” szólt, a Leopoldskron kastély kertjében készültek a külső jelenetek (ide a film ismerete nélkül is érdemes elmenni!), és talán a leghíresebb a Mirabell-kert, ahol a „Do, re, mi”-t énekelte Maria a gyerekekkel.

Igazi rajongóknak arra a biciklis túrára érdemes elmenni, amin a biciklikre szerelt hangszórók és a túravezető vezényletével végig is énekelhetjük a filmből ismert dalokat. Esténként aztán tovább folytathatjuk a dalolást: sok helyen rendeznek zenés esteket, ahol egy étteremben / hajón / parkban élőben adja elő néhány énekes a film dalait, miközben mi vacsorázunk, iszogatunk – és legtöbbször velük együtt énekelünk.

Leopoldskron, ahol a Muzsika hangja külső jeleneteit forgatták
Leopoldskron, ahol a Muzsika hangja külső jeleneteit forgatták

Salzburgi Ünnepi Játékok

Mozart és a Muzsika hangja mellett van még egy dolog, ami miatt Salzburg tényleg a zene városa: ez nem más, mint a nyár fénypontja, a Salzburgi Ünnepi Játékok. Július végétől augusztus végéig tart a rendezvény, ami teljesen felpezsdíti a várost. Naponta 5-10 zenés színházi előadás, hangverseny és koncert van a városban.

A világ minden pontjáról érkeznek a látogatók, megtelnek a koncerttermek és a szabadtéri színpadok lelátói is – és bár a nagy rendezvényekre jegyet kell venni, rengeteg olyan zenés program is van az Ünnepi Játékok ideje alatt, amit jegy nélkül is élvezhetünk. Még este 10-kor hazafele bringázva is meg-megálltunk egy-egy téren, ahol még szólt az élőzene – fantasztikus élmény, érdemes úgy időzíteni az utazást, hogy épp az Ünnepi Játékok idejére essen.

Ilyenkor ráadásul a helybeliek is ünnepi hangulatban vannak: az egész városban helyi népviseletben (a nőkét Dirdl-nek, a férfiakét Lederhose-nak hívják) járnak-kelnek, olyan a hangulat, mint egy igazi alpesi hüttében.

Szállástippek Salzburgban

Több szálláshoz is volt szerencsénk: a legjobb az Arcotel Castellani (Alpenstrasse 6) volt, egy négycsillagos szálloda, ami autóval is jól megközelíthető. A Mozartplatz-tól kb. 10-15 perc séta távolságra van, gyönyörű szép hotel, tágas, kényelmes szobákkal, készséges személyzettel és bőséges reggelivel.

Egy meghívásnak hála aludtunk már a Sheraton Salzburgban (Auerspergstraße 4, 5020 ) is – ez a belvárosban, a Mirabell-kert közelében van, nagyon jó helyen, sétatávolságra a folyótól, így akár gyalog be is lehet innen járni a várost. Szuper elegáns szoba, rengeteg apró kis figyelmességgel, és hatalmas reggeli választékkal.

Fiatalabb korunkban az Ibis hálózat olcsó szállodájában is aludtunk: ez az autópálya mellett van, viszonylag távol van a belvárostól, de helyi busszal innen is könnyű bejutni a belvárosba. Reggeli rendelhető, de ez a szállás inkább tényleg csak alvásra jó, salzburgi hangulatba nem kerülünk tőle

Salzburgi gasztronómia: a Mozart-golyó és sör városa

Az eredeti Mozart-golyók a Fürst cukrászdában
Az eredeti Mozart-golyók a Fürst cukrászdában

Salzburg leghíresebb terméke egyértelműen a Mozartkugeln, azaz a Mozart-golyó: a marcipános csokigolyót a belvárosi Fürst Cukrászdában (Fürst Konditorei) találták fel 100 évvel ezelőtt, és bár ma már rengeteg utánzat is kapható, az eredeti, hamisítatlan Mozart-golyó ma is csak ott kapható, ezért mindenképpen érdemes útba ejteni a salzburgi séta alatt.

Szemben vele van a híres Cafe Tomaselli kávéház, amit zöld-fehér csíkos ernyőiről könnyű felismerni, és bár lehet, hogy egy kávé majdnem annyiba kerül, mint itthon egy vacsora, ha sikerül helyet találni a teraszon, érdemes beülni egy órácskára.

Készül a Mozart-golyó
Készül a Mozart-golyó

Ha már úgyis itt vagyunk, a közeli piacra (Grünmarkt) is betérhetünk, ahol – többek között – különleges pereceket (Salzburger Breze) kóstolhatunk: a sós perecen túl van itt csokis-mogyorós és almás perec is, és sok egyéb finomság, amit akár menet közben is elmajszolgathatunk.

Salzburgi perecek a piacon
Salzburgi perecek a piacon

Hüttehangulatot emlegettünk – ezt a Zum Zirkerwilt étteremben is meg lehet tapasztalni egy klassz hagyományos vacsora mellett. Mi itt kóstoltuk a klasszikus salzburgi sajtgombócos levest (Kaspressknödelsuppét), (ami egy marhahúsleves, a fasírt formázásához hasonlóan enyhén kilapított sajtgombóccal tálalva), és a salzburgi galuskát (Salzburger Nockerl). Ez utóbbi egy nagyon jellegzetes édesség: egy ovális edényben tálalt hegycsúcsokra emlékeztető szuflé – rendelésnél érdemes rákérdezni, mekkora adag, mert sokszor egy adag 3-4 embernek is bőven elég.

Különleges falatkákat kóstolhatunk a sétálóutca másik végén lévő Carpe Diem nevű helyen, ahol szinte minden fogást apró pálcikákra tűzve tálalnak – a hamburgertől kezdve a túrógombócig bármit miniatürizálnak. Nagyon jópofa megoldásokkal lehet találkozni, de itt biztos, hogy nem kapunk tányérnyi méretű rántott húst!

Salzburgi sörkert
Salzburgi sörkert

Nagyon jót vacsoráztunk a Die Weisse, a Sternbrau és az Augustiner Brau sörkertek éttermeiben is. Ezeket már csak azért is érdemes felkeresni, mert a hatalmas árnyas kerthelyiségek nagyon hangulatosak: koccannak a sörös kriglik, baráti társaságok és családok beszélgetnek, szórakoznak a nyári estéken a nagy napernyők alatt – ez a hangulat legalább annyira része egy salzburgi „élménycsomagnak”, mint a Mozart-golyó, a Mirabell-kert, vagy épp a Muzsika hangja dallamainak hallgatása.

Látnivalók Salzburg környékén

A városnézés után érdemes útnak indulni és felfedezni a környéket, mert szebbnél szebb tájak és települések veszik körül a várost.

Gollingi vízesés
Gollingi vízesés

Mindössze 25 km-re van Golling, ahova akár egy Salzburgban eltöltött délelőtt után is érdemes még elindulni. Egy helyes kisváros, ahol már kicsit megízlelhetjük a vidéki osztrák városok hangulatát. A belvárosi séta után pedig ki lehet menni a 3 km-re lévő vízeséshez, ami egy igazi kis gyöngyszem az erdő mélyén.

Kedvelt kirándulóhely Oberndorf, a Salzburgtól 19 km-re lévő falu is, itt hangzott el ugyanis először a – ma már a – világ leghíresebb karácsonyi dala, a Csendes éj (Stille Nacht). Joseph Mohr, a helyi segédlelkész a szentestét akarta hívei számára szebbé tenni, a béke és nyugalom üzenetét szerette volna átadni híveinek, ezért rendelte meg 1818-ban a dalt Franz Gruber káplántól (Halleinban lévő házában ma múzeum mutatja be a dal keletkezésének és elterjedésének történetét).

Az oberndorfi templomot a folyó többször elmosta, helyén egy kápolna épült, amit turisták ezrei látogatnak meg nyaranta. December 24-én pedig minden évben emlékünnepséget tartanak itt, ahol sok százan éneklik a Csendes éjt a szerzők emléke előtt tisztelegve.

Filzmoosi életkép
Filzmoosi életkép

Egész napos kirándulásra Filzmoos városát ajánljuk. A Salzburgtól 75 km-re lévő kisváros, az egyik legszebb osztrák település, ahol valaha jártunk. Csodás alpesi mesevilág, olyan, amit a képeslapokon lehet látni: vadvirágos fennsíkok, gyönyörű hegyek, állatok, friss levegő és nyugalom. Igazi kis paradicsom!

Mentés

Ha máskor is szeretnél az elsők között értesülni hasonló cikkeinkről, kövesd a
Netkoffer Facebook oldalát!