Főoldal Úti élmény Úti élmény Marokkóból

Úti élmény Marokkóból

2413
Megosztom:

8 város,15 nap, 205 km séta és 2758 levezett km története

Miért pont Marokkó? Miért Afrika? És ez egy biztonságos hely? Miért most? Hangoznak a kérdések az utazás előtt és után is, végeláthatatlanul és kíváncsian. Mi pedig válaszolunk, az enyém a következő szokott lenni: sosem hagytuk még el Európát, szeretem Marokkó gasztronómiáját (azt a kicsike szeletét legalábbis, amit ismertem belőle), csodaszép képeket láttam az országról. Kíváncsi voltam mennyivel másabb az élet egy másik kontinensen és igen, Marokkó egy biztonságos hely. Kicsit megkésett nászutunk 2 hetét töltöttük itt, és ha a férjemet kérdezed, akkor csakis a fára mászó kecskék miatt mentünk.

Sok tervezés és utánajárás előzte meg az utat, aminek a nagy része nem az én érdemem. A szállások lefoglalása, kocsibérlés mellett a látnivalók listájának összeállítása és a tömérdek útvonal lementése (mert hát ki tudja, hogy Afrikában lesz-e net vagy google maps 🙂 ) mind az uram érdeme. Az internetre visszatérve, volt és egészen jó lefedettséggel, arról nem is beszélve, hogy pár ezer forintért lehet egy hónapig használható több gigabájtos nethez jutni.

marokko_015

Tisztán emlékszem az első este Marrakesh-be érkezve nem győztük kapkodni a fejünket, széles utak pálmafákkal szegélyezve, emberek szekereken és szamárháton az úton, ahol taxival próbáltunk a szállásig elérni. Én időnként csak eltakartam a szemem és imádkoztam, hogy mindenki életben maradjon körülöttünk, de a taxis határozottan tudta, mit csinál. Külön mókás volt, hogy a 15 fokos Angliából csöppentünk oda, ahol másnap 40 fok körüli idő fogadott. Az időjárás védelmében azért meg kell említeni, hogy igazából csak az első 2-3 nap volt igazán meleg, utána szinte kellemesebb idő volt, mint ami időnként Magyarországon fogadja az embert nyaranta.




Sok mindent írhatnék és említhetnék arról, hogy miket láttunk és mi mennyire tetszett, de arra gondoltam, hogy pár számomra érdekes, tanulságos dolgot szeretnék kiemelni, amit mi tapasztaltunk. A látnivalókról könyvek sorakoznak mindenfelé, én sokkal inkább egy kis kedvcsinálót szeretnék adni. Azoknak akik hezitálnak, hogy érdemes-e Marokkóba menni illetve akik sosem gondoltak rá, mint lehetséges úti célra. Hátha most 🙂

Egy kis marokkói gasztronómia

Mivel is kezdhetném, ha nem az ételekkel és a mindenféle földi jóval, amit kipróbáltunk. A legtöbb szálláson benne volt az árban a reggeli, amivel még az elején nem is tudtuk milyen nagy szerencsénk van. Vendégszeretet és az elénk rakott ételek mennyiségét tekintve egészen otthon éreztük magunkat. Sokszor alig fért el az ételmennyiség az asztalon, annyi mindent hoztak ki. A marokkóiak határozottan édesszájúak, ha reggeliről van szó, mert lekvár, méz, palacsinták (msemen), sütik mindig voltak a menüben, időnként kiegészítve egy kis omlettel, saját készítésű kenyérrel, (ami egészen lapos, lepényszerű) valamint az elmaradhatatlan olajbogyóval és frissen facsart narancslével. Mentatea és kávé is mindig volt, szóval panaszra nem lehetett okunk, a reggeli mindig kitartott a kora délutáni órákig.

marokko_011

A meleg miatt az ebéd szinte mindig csak valami kis könnyű volt (megesett, hogy jégkrém és sok víz – ami az egyik kedvencem volt, tudom, tudom, nem túl autentikus) és vacsorára igyekeztünk valami helyi ételt megkóstolni. Sokféle saláta közül lehetett választani, mindenféle zöldséggel, de ők maguk inkább húsféléket szolgáltak fel vacsorára. Ez legtöbbször a tagine volt, ami egy kúp szerű tetővel ellátott agyag edény, amiben a mi ragunkhoz hasonló ételeket főzik sok aszalt gyümölccsel, citrommal, magvakkal, fűszerekkel. Sok kuszkuszt is esznek, ezt gyakran párolt zöldségekkel, ami szintén ebben az edényben készül. Illetve a másik ilyen híres helyi étel a pastilla, ami lényegében rétestészta szerű kis ‘tasakokba’ csomagolt eledel, amit csirkével, tenger gyümölcseivel, zöldségekkel és sajttal töltenek meg. Kicsit hasonlít a mi réteseinkre, de ott egészen nagy darabokat készítenek belőle és főételként kínálják. A leveseik nagy része zöldségekből készült (ami harira névre hallgat), csicseriborsóval, lencsével és fűszerekkel, kicsit csípősen, de minden alkalommal nagyon finoman. Ami szintén nagyon pozitív volt, hogy szinte mindent saját kezűleg készítenek el, legyen szó kenyérről, sajtról, vajról, lekvárról, szószokról. Az utcai árustól bármit is vettél, tudtad, hogy nagy valószínűséggel a családból valaki reggel, vagy előző nap otthon készítette el.

Először fura volt olyan helyen járni, ahol ennyiféle gyümölcs megterem és fillérekért tudsz venni bárhol frissen facsart gyümölcsleveket vagy helyi sárgadinnyét kóstolni, aminél édesebbhez még nem volt szerencsém. De a jóhoz gyorsan hozzászokik az ember, miután hazajöttünk, már egészen hiányoztak 🙂 A végére hagytam a sütiket, amik szintén nagyon finomak voltak. Határozottan érződik rajtuk a közel keleti – arab hatás, mézzel és mindenféle magvakkal megrakott kicsi csodák, amikből nem tudsz sokat megenni, mert elég tömények, de talán ez így is van jól.

A helyi hotelek, a riádok

Igyekeztünk már a tervezéskor autentikus szállásokat keresni és foglalni, ahol tudtunk legalábbis. Az európai hotelek helyi megfelelői a riádok amelyek – mint azt később az egyik szállásadónktól megtudtuk – legtöbbször nagyon gazdag emberek által fenntartott és sokszor felújított helyek. Hivatalosan akkor lehet riádnak (ami arabul egyébként kertet jelent) nevezni, ha rendelkezik valamilyen vízzel (szökőkút, medence) és növényzettel, mint pl. narancsfa, bokrok. Szinte mindenhol nagyon pozitívak voltak a tapasztalataink, az itt dolgozó emberek nagyon készségesek, segítőkészek, jól beszélnek angolul és mindenféle kérdéssel bátran fordulhattunk hozzájuk. Időnként kifejezetten hasznosak voltak, például amikor szükségünk volt valakire, aki folyékonyan beszélt arabul és franciául is. De erről majd később 🙂

marokko_012

Az élet Marokkóban

Nem mondom, hogy két hét alatt szakértő lettem, inkább csak a saját tapasztalatainkból tudok kiindulni, de összességében nagyon szerethető, igazán vendégszerető és segítőkész emberek a marokkóiak. Hozzászoktak már a sok turistához. Helyi fiatalokkal beszélgetve megtudtuk, hogy mennyire jelentős szerepet játszik a mai napig a mindennapi életben a vallás és hogy a családok nagy többsége egészen konzervatív e tekintetben. A huszonéves korosztály között vannak vallásosak és kevésbé vallásosak is, de hazalátogatva ők is tiszteletben tartják a hagyományokat. A nagyobb városokban – mint Casablanca, Tangier – érezhető, hogy a multikulturalitásból kifolyólag jobban változnak a normák, elvek, míg a kisebb városokban, falvakban kevéssé.

marokko_006

Az itt élő emberek egész jelentős hányada nagy szegénységben él, vályogházakban, mindenféle elektromosság és folyó víz nélkül, így gyakran találkozhatsz asszonyokkal, akik a patakra járnak le mosni. A családok nagy része nem tudja iskolába járatni a gyerekeit, mert sokszor szükség van rájuk a ház, az állatok és a földek körül vagy akár a kisebb testvérek felügyeletében. Megfelelő oktatásban részesülni kevesek kiváltsága, a legtöbben az általános iskolát végzik el, tehát írni és olvasni tudnak, de nem feltétlenül mennek középiskolába, még kevesebben szereznek felsőfokú végzettséget. Viszont nagyon jól beszélnek nyelveket, sokuk az anyanyelvi arab és francia mellett angolul is megérteti magát, nem beszélve azokról a helyi berberekről, akik a turistákkal való kommunikáció révén még ezeken kívül is értenek és beszélnek 3-4 másik európai nyelvet.

Ha valamit ki kell emelnem, amiből kifejezetten kitűnt, hogy elhagytuk a jó öreg kontinensünket, akkor az a közlekedés és a vásárlás. Bár én csak az anyósülésen töltöttem az időmet (jogosítvány hiányában), de határozottan az volt az érzésem, hogy vezetéskor az a szabály, hogy nincs szabály. Az útra felfestett sávok teljes figyelmen kívül hagyása mellett gyakran megesett, hogy 2 sávos úton másik két kocsi is állt mellettünk, furakodtak egymás mellé, elé, mögé, akármennyi hely is volt és a legnagyobb magabiztossággal nyomták a dudát (szinte állandóan). Mert rendben, értem én, hogy sokszor így tudatják egymással, hogy „itt vagyok a közeledben” vagy „jövök, még ha nem is látsz”. De én borzasztóan frusztrálónak találtam az örökös dudaszót és azt éreztem, hogy valamit megint nem jól csinálunk. Nem is említve a nagyobb városokat, ahol a káosz olyan szintre emelkedett, hogy csak abban bíztam, hogy miután elérjük a szállást egy jó pár óráig, fél napig, napig nem kell újra kocsiba ülni.

marokko_009

A másik ilyen helyi sajátosság az alkudozás volt, mert az üzletek, boltok nagy részében nem voltak fix árak. Persze simán lehet, hogy sokan jók ebben, de én pár nap után úgy voltam vele, hogy ha semmit nem viszünk haza, az sem baj, csak nekem mondják meg miért mennyit kell fizetni és eldöntöm, hogy akarom-e vagy sem. De az, hogy én azzal töltsem az időm, hogy próbáljak valakit meggyőzni arról, hogy én x összegnél többet nem hagyok ott vagy akkor nem kell a portékája…na azt már nem 😀 de azért csak valahogy kibírtuk ezt is.

marokko_008

Marokkói látnivalók szubjektíven

Most kifejezetten az én kedvenceim következnek itt, amikre szerintem mindenképpen érdemes időt szánni, ha Marokkó felé visz az utunk.

marokko_007

Szinte minden városban megtalálható a Medina (óváros), ahol az ember képet kap a helyiek életéről. (Sok esetben szállást is lehet találni az óvárosban, így nem kell feltétlenül egy puccos szállodában tölteni az időt valahol a gazdagabb negyedben.) Ezek a környékek is biztonságosak, akár reggelente, akár sötétedés után visz erre az utunk. Sokan a napjaik nagy részét itt töltik, a helyiek mindent itt vásárolnak szinte meg, a zöldségek-gyümölcsök mellett, húsokat és egyéb élelmiszereket, de háztartási eszközöket, ruhákat és szinte mindent. Kis bódék, garázsokból kialakított helyek sorakoznak, gyakran hatalmas piacokra emlékeztetnek, európai típusú boltokkal itt nem nagyon találkoztunk. Ha felkapottabb, turisták által gyakrabban látogatott városba érkezünk, hozzá kell szokni, hogy beinvitálnak mindenhova, kb. mindent igyekeznek eladni neked. Leginkább azért, mert sokan úgy gondolják, hogy ha Európából jössz, akkor biztosan rengeteg pénzed van, és az összeset el is akarod náluk költeni. Azért persze ehhez is hozzá lehet szokni, én az összes ilyen piacszerű helyet nagyon szerettem, mert mindegyik kicsit más volt. Hangulatosak és olyan jó volt látni az igazi marokkói, menta teát szürcsölgető férfiakat, iskolába igyekvő gyerekeket, reggeli bevásárlást intéző nőket, szamarakat vezető embereket.

marokko_014

Nagyon élveztem a két éjszakát, amit a Szaharában töltöttünk. Sok helyi foglalkozik azzal, hogy turistáknak különféle programokat állítanak össze, hogy kicsit ‘belekóstolhassanak’ a sivatagi létbe. Dönthetsz úgy, hogy pár órát töltesz el velük, de lehetőség van ott is aludni és hosszabb ideig maradni. A tevegélés, a naplemente és az éjszakai csillagok mind nagyon emlékezetesek voltak, ellátogattunk egy berber faluba is, ahol mindössze egy család élt (talán még falunak is túlzás nevezni) és ott töltöttünk egy délutánt, miközben a bácsi berber pizzát készített nekünk. Kicsit tovább maradtunk, mint eredetileg terveztük, egyrészt mert homokvihar volt, másrészt mert meg kellett a tevéinket is keresni, akik kicsit elkolbászoltak. A túravezetőnk nagy örömére meglettek a tevék, és nem mentek el a csupán 20 km-re lévő algír határhoz, mert –mint kiderült – néha az is megtörténik és azokról a tevékről sajnos már le kell mondaniuk. Amit a leginkább élveztem az itt töltött majd’ 3 napban, azok az emberek voltak, akikkel találkoztunk. Egy amerikai lánnyal, három 20as éveikben járó marokkói fiúval és a sivatagban dolgozó helyi emberekkel is sok mindenről beszélgettünk, jó volt kicsit belelátni a hétköznapjaikba, hogy ők hogyan gondolkoznak, milyen lehetőségeik vannak munka, utazás terén.

marokko_003

Utunk során gyakran kellett keresztülmennünk vagy elhaladnunk az Atlasz hegység mellett, és bár sajnos most nem volt időnk túrázásra, megbeszéltük, hogy ha legközelebb lehetőségünk lesz, mindenképpen szeretnénk majd pár napot itt is eltölteni, túrázni, nézelődni, mert elképesztően szép ez a vidék is.

marokko_005

A poszt végére pedig pár velünk megtörtént dolgot említenék, csak, hogy milyen helyzetekbe keveredtünk az utunk során. Már szóltam a teve elhagyásos esetünkről, ami nem tudom mennyire gyakori, nekünk csak sikerült szegényeket kicsit hátrahagyni…vagy ők hagytak minket?! Ez már sosem derül ki.
Már az első napunkon defektet kapott a bérelt kocsink, körülbelül a semmi közepén, valahol az Atlaszban. Ahogy megálltunk a defektes autóval, épp egy szamár legelészett bőszen mellettünk és egy marokkói ember méregetett minket, aki szerintem meggyőzte magát, hogy valószínűleg nem beszélünk közös nyelvet, így nem zargat minket. Továbbindultunk, és már egyébként is aggódtunk, nehogy valamelyik másik kerekünk is felmondja a szolgálatot, mire egyszer csak át kellett kelni egy patakon, csak éppen híd nem volt, mert az időközben leomlott. Hozzá kell tennem, hogy a kis bérelt Renault-nk nem volt éppen ilyesmikre felkészülve, de hősiesen állta a próbát.
Egy másik alkalommal a kocsit letéve épp útbaigazítottak a szállásunk felé, mikor egy tizenéves forma fiúcska jött, hogy ő úgyis oda megy, ahova mi, majd őt és a szamarát kövessük. Hamar kiderült, hogy a fiúnak útközben be kellett valahova szaladnia, így otthagyott minket, de mondta, hogy csak menjünk a szamár után, ő bizony tudja az utat. No, négylábú barátunk sem volt rest, mert az első adandó alkalommal letáborozott egy kis pataknál és nem mozdult, amíg a gazdája vissza nem ért. Szerencsére hősünk visszajött – kezében egy élő tyúkkal (gondolom a vacsora kelléke volt).

Amire már utaltam, nagy hasznát vettük a szállásadók angol, francia és arab tudásának is, mert egy este bizony rossz helyen parkoltunk (bár fizettünk a parkolásért és feltételeztük, hogy az ott lévő fickó tudja, mit csinál és szólna, ha odébb kellene állnunk) a rendőrök pedig elszállították az autónkat, amit csak másnap reggel kaptunk vissza egy kisebb összeg ellenében. A rendőrőrsön persze senki nem beszélt vagy nem akarta érteni az angolt, így hamar kiderült, hogy helyi segítség nélkül mi bizony nem kapjuk vissza azt az autót. No de, minden jó, ha a vége jó…az összes kaland visszanézve már csak megmosolyogtató kis emlék és gyakran mondtuk, hogy talán ezek nélkül a tapasztalatok nélkül nem is mondhatjuk el magunkról, hogy Afrikában jártunk. Ki tudja?! 🙂

Valószínűleg egy rakás dolgot említhetnék még az országról, de ha valami fontosat kihagytam volna, kérdezz bátran. Zárszóként talán csak még egyszer annyit mondanék, ha afrikai utazáson töröd a fejed kedves olvasó, bátran és jó szívvel ajánlom Marokkót, két hét után én csak még jobban beleszerettem az országba és őszintén remélem, hogy lesz még lehetőségünk visszamenni, hogy mindent megnézzünk, ami most kimaradt az utunkból.

Köszönjük a beszámolót Kittinek!