Főoldal Balaton Balatonakali strand, hasznos információk

Balatonakali strand, hasznos információk

2476
Balatonakali strand bejárata

Balatonakali strandja az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően az egyik legjobban felszerelt és méltán népszerű strandja a környéknek, Mandulavirág strand néven is ismert.

Hosszú partja nemcsak nyáron, de ősszel és télen is csodálatosan szép. A felújított, gyönyörű sétányon akkor is érdemes sétálni egyet, ha épp nincs strandidő, vagy már bezárt a strand és este szeretnénk még gyönyörködni a Balaton látványában.

A strand egész területe szépen gondozott, árnyékos és napos területek egyaránt bőven vannak. Viszonylag gyorsan mélyül a víz, néhány méter megtétele után már elérjük a 120 cm-es vízmélységet jelölő táblát, bóját.

Akali strand szolgáltatásai, felszereltsége

Van a kisgyerekek számára kialakított sekélyvizű, homokos öböl, homokozó, játszótér, játszóház és (fizetős) trambulin, illetve rendszeresen tartanak gyerekfoglalkozásokat.

Bérelhető kabin, napozóágy, vízibicikli, SUP és kajak is a balatonakali strandon, valamint igény szerint napernyő is. Öltöző, zuhanyzó, pelenkázóhelyiség is elérhető.

A strandon van egy óriáscsúszda, valamint egy vízi vidámpark (egy vízre telepített felfújt, csúszdás ugráló) is. A parton strandröplabdapálya, streetball és kispályás focipálya, a vízben vízilabdapálya és kosárpalánkok is vannak, de van itt pingpong és teqball asztal, valamint óriás sakk is. Szezonban hétvégente akár meg is lehet mérettetni magunkat a strand által szervezett ingyenes sportversenyeken. Főszezonban strandkönyvtár és hírlapolvasó is működik, mely ingyenesen használható.

Az akali strandon a mozgáskorlátozottakra is gondoltak: van parkolóhely kialakítva számukra, a strandon pedig akadálymentesített mosdó, valamint vízbesegítő kerekesszék és rámpa is rendelkezésre áll.

Számos büfé és üzlet van a strand területén, ezek záróra után is nyitva tartanak, legkésőbb éjfélig.

A hagyományos napijegy mellett van családi, heti és (helyi lakosok és nyaralótulajdonosok számára) szezonális bérlet is. A gyerekek, diákok és nyugdíjasok kedvezményes jegyet válthatnak.

Balatonakali strand megközelítése

A strandnak két bejárata van, a főbejárat a keleti végén van, a nyugati bejárat pedig a Hokuli utca felől érkezve, egy kis tanösvényen végigsétálva közelíthető meg.

Balatonfüred irányából, a 71-es főútról a településre beérkezve egyből az első lehetőségnél kell balra lekanyarodni, majd végigmenni a Balaton utcán. Közvetlenül a vasúti átjáró előtt lesz a strand parkolója, a vasúton túl pedig a strand főbejárata. A parkoló ingyenes, de csak 25-30 hely van, viszont a közeli utcákban is lehet ingyenesen parkolni.

A Balatonakali-Dörgicse vasútállomás sincs túl messze, a vasútállomástól pár perc séta a strand nyugati bejárata.

A kerékpárút is a Balaton utcán halad, így nem kell nagy kitérőt tenni egy frissítő strandoláshoz.

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le. Próbálja ki!

Booking.com