Főoldal Horvátország nyaralás A kővel körülvett Dubrovnik látnivalói

A kővel körülvett Dubrovnik látnivalói

2462
Dubrovnik kikötője

Dalmácia legnépszerűbb városa Dubrovnik, az Adria gyöngyének is nevezik. Nem véletlenül, ugyanis Dubrovnik látnivalók tekintetében nagyon gazdag, a több száz éves várfal, az azon belül elhelyezkedő óváros, a régi kikötő turisták millióit vonzza minden évben. Igaz, hogy az egyik legdélebbi, és számunkra legtávolabbi helye Horvátországnak, de megéri ellátogatni ebbe a különleges városba. A cikkben összegyűjtöttük a leghíresebb nevezetességeket, az autóval érkezők számára a parkolási lehetőségeket, további hasznos információkat, és egy térképen is megjelöltük az egyes helyszíneket, így könnyebb megtervezni a városnézést és felmérni a távolságokat.

Dubrovnik látnivalók

A magas városfalon belüli, óvárosi részt az UNESCO 1979-ben nyilvánította a világörökség részévé. A szinte teljes épségben fennmaradt nevezetességek többsége is itt, a városfalon belül található. A város sok más horvát településhez hasonlóan több száz évig volt olasz, magyar és török uralom alatt. Egykoron gazdag kereskedő város volt, fénykorának az 1667-es földrengés vetett véget. Dubrovnik olasz neve Ragusa volt, magyarul pedig Raguza néven is ismerhetjük, mostani elnevezését Jugoszlávia megalakulása után kapta. Érdemes a városnézésre akár egy egész napot is rászánni, közben pihenésként egy ebéddel megszakítani, ami jól fog jönni a rengeteg lépcső megmászása után.

Városfal

Ha fel szeretnénk menni a városfalra – aki teheti, semmiképpen se hagyja ki -, akkor már korán reggel érdemes elindulni. (9 órától van nyitva). Két okból is, egyrészt még nincs annyira meleg, ugyanis az erődökön kívül nem sok árnyékkal fogunk találkozni, másrészt ilyenkor még kevesebben vannak, kényelmesen lehet haladni, fényképezni. A naptejet, nyári kalapot se hagyjuk otthon, mert egy óra alatt jobban le lehet égni, mint a parton. A falra jegy ellenében lehet felmenni.

Rengeteg lépcsővel fogunk találkozni, de a látvány mindenért kárpótol majd. Fontos, hogy egy irányban lehet végigmenni a falon, amit irányjelző tábla is mutat. Fentről fantasztikus a látvány a városra és a csillogó vizű kék tengerre egyaránt. A fal hossza kb. 2 km, de nagyon sokszor meg fogunk állni fényképezni, és sok lépcsőt meg fogunk mászni, úgyhogy akár több órát is eltölthetünk itt.

Dubrovniki városfal
Látkép a Minceta erődből

Az óvárost teljesen körülvevő városfal szélessége 4-6 méter, magassága néhol eléri a 20-25 méteres magasságot is. A lenyűgöző méretekkel rendelkező falat a 13. és a 17. század között építették, és stratégiailag fontos pontjain erődökkel egészítették ki. Sétánk során ezekben fogunk árnyékra és hűvös helyekre találni.

A hegyek felé néző, henger alakú Minceta erőd a legrégebbi, a 15. században fejezték be. A tenger felé néző Bokar erődöt és a kikötőt védő Szent János erődöt (jelenleg tengeri akvárium és hajózási múzeum működik benne) a 16. században, a város keleti részén fekvő, különálló Revelin erődöt (ma koncerteknek ad helyet) pedig szintén a 15. században építették. A városfaltól sintén teljesen külön áll a Bokar erőddel szemben, az öböl másik oldalán a Lovrijenac erőd, amely falainak vastagsága néhol eléri a 10 métert is.

Séta Dubrovnik óvárosi részén

Az óvárosba csak gyalog lehet bemenni, az autót a városfalon kívüli parkolókban hagyhatjuk, de inkább használjuk a tömegközlekedést, ha a szállásunk a közelben van. Több bejárat is van, de a Pile térnél található Pile kapu számít a főbejáratnak, és ez a leglenyűgözőbb is egyben. A kapu felett a város védőszentjének, Szent Balázsnak a szobra látható, kezében a város makettjével.

A falon belül a bejárat mellett közvetlenül található egyébként az egyik feljárat a falra. A bejáraton belépve, az épületeket meglátva olyan érzésünk támad, mintha egy néhány száz évvel ezelőtti világba toppannánk. A főutca, a Placa az egyetlen szélesebb utca az óvárosban, ahol üzletek, éttermek sora várja a turistákat, de érdemes inkább a szűkebb, viszont hangulatosabb és kevésbé zsúfolt mellékutcákat felfedezni, ahol a nyitott ablakokon keresztül kiszűrődnek a helyiek beszélgetései, és a készülő ebédek illatai.

Városkapu Dubrovnikban

Mellékutca a városfalon belül

Onofrio kút

A főbejáraton belépve az első különleges alakú építmény, amit meglátunk, az Onofrio kút. A szökőkutat, az azonos nevű nápolyi mérnök építette. A 15. században épült szökőkút falán körben 16 fej látható, amelyekből folyamatosan folyik a víz.

Onofrio-kút

Ferences kolostor és múzeum

A főutca másik oldalán, a szökőkúttal szemben a Ferences kolostor látható, melynek egyik érdekessége a számos vallási vonatkozás mellett, hogy épületében található a világ legrégebbi patikája, ugyanis már a 14. században is működött itt a ferencesek jóvoltából egy gyógyszertár, és jelenleg is található itt egy patika. Egy múzeumnak kialakított térben megtekinthetők a korabeli gyógyszertárhoz köthető tárgyak is.

A ferences kolostor épülete

Sponza palota

A főutca végén nyílik ki a főtér, ahol a 16. században épült barokk és reneszánsz jegyeket viselő Sponza palota az egyik híres látnivaló. Jellegzetessége az árkádsor, amely díszítettségével és kidolgozottságával eleganciát sugároz. Az egykor vámhivatalnak helyt adó épületben ma leginkább koncerteket tartanak. A palotával egybeépült a városi harangtorony és óratorony. A torony melletti kapun kijuthatunk a kikötőbe.

Harangtorony és Sponza palota

Orlando oszlop

A főtér, azaz a Luza közepén áll az egyik legismertebb helyi nevezetesség, az Orlando oszlop. A 15. században épült kőszobor, amely a város függetlenségének jelképe, Orlando Furiosót, egy hős lovagot ábrázol, amint fémkardot tart a kezében. A legenda szerint a lovag egy csapással szétverte a kalózcsapatokat, amelyek a város elfoglalására készültek.

Szent Balázs templom

Az Orlando oszlop mellett látható a város védőszentje, Sveti Vlah, vagyis Szent Balázs után elnevezett 18. századi, barokk stílusban épült templom. A háromhajós, szimmetrikus épület előtt Szent Balázs szobra áll.

Óvárosi főutca
Dubrovnik főutcája

Rektorpalota

A mögötte elhelyezkedő, gótikus és reneszánsz jegyeket hordozó Rektori palota háromszáz évvel korábban épült, mint a Szent Balázs templom. A palotában főként különböző hivatalok működtek az évszázadok során, de börtönként és fegyverraktárként is funkcionált, ma múzeum működik benne.

Miasszonyunk katedrális

A palotától néhány lépésre találjuk a Dubrovniki katedrálist, melynek elődje az 1667-es nagy földrengésben teljesen megrongálódott. A ma látható épületet a régi helyén, barokk stílusban építették fel. A templomban őrzik Szent Balázs ereklyéit, amelyek díszes, aranyozott ereklyetartókban pihennek. A dómmal szembeni kapun is kisétálhatunk a kikötőbe.

A dubrovniki katedrális

Domonkos kolostor és múzeum

A dubrovniki Domonkos kolostort a 14. században kezdték építeni, de csak a 15. század közepére készült el. Az Adriai-tenger egyik legnagyobb gótikus épülete, melynek eredeti terveit Micheloso di Bartolomeo készítette. A hatalmas épületegyüttes magában foglalja a templomot, a harangtornyot és a kolostort. Mérete olyan nagy volt, hogy az építkezéshez a városfal mozgatható köveit is felhasználták. Az 1667-es nagy földrengésben erősen megrongálódott a kolostor, a mai formáját a teljes újjáépítés után nyerte el, amelynek során nagy hangsúlyt fektettek az olyan eredeti jellemzők megőrzésére, mint a csodálatos késő gótikus kolostori rész.

Érdemes meglátogatni a kolostor múzeumát is, melyben számos, a velencei iskola stílusában készült 15-16. századi vallási festmény mellett érdekes arany- és ezüsttárgyak, valamint egyéb relikviák is megtekinthetők.

Fegyverraktár

A városfalon kívül található kikötő jellegzetes épülete az egykori fegyverraktár, három boltíves, árkádos kivitelezésével. Innen indulnak hajók többek között a városfalról látható Lokrum szigetére és a közeli Cavtat városába is.

A dubrovniki kikötő

Dubrovnik környéki látnivalók

A város környékén is számos kikapcsolódási lehetőség és nevezetesség várja az idelátogatógat, ezek közül mutatunk be néhányat, amelyek az egész család számára érdekesek lehetnek.

Városi felvonó

A város mögött magasodik a Srd-hegy, amelyre a legkönnyebben a városból induló kabinos felvonóval tudunk feljutni. Már az út során káprázatos panoráma tárul elénk. Fentről gyönyörködhetünk a monumentális városfallal körülvett óvárosban, az épületek narancssárga tetejében, a csodálatosan kék tengerben és a város mögötti csupazöld Lokrum szigetében, de tiszta időben akár 60-70 km-re is elláthatunk. A felvonó szinte egész évben működik, minden nap 9-kor nyit, nyáron egészen éjfélig mennek a kabinok a hegyre. A városból induló állomását nem a legkönnyebb megközelíteni, ezért a cikk végi térképen is megjelöltük.

A felvonó induló állomása

Lokrum sziget

A Dubrovnik előtt elhelyezkedő apró, zöld sziget kb. 10 perc hajókázásra van a városfalon kívüli kikötőből. A sziget kiváló kirándulási lehetőség, útközben jól fog esni a víz hűsítő hatása és a fák árnyéka az óváros megtekintése után. A változatos növényzet, az arborétum – melynek alapjait Habsburg Miksa rakta le – mellett megtekinthetjük az egykori francia erőd maradványait és a Holt tengernek (Mrtvo more) nevezett sós tavat is, és Dubrovnik látképe sem fog csalódást okozni. A szigeten nincs állandó lakosság, éjszakára nem is lehet a területén maradni.

Lokrum-sziget

Mljet sziget

A néhány órás hajóúttal elérhető Mljet talán az Adriai-tenger legzöldebb szigete címre is pályázhat. Mindössze néhány ezer ember lakik itt állandó jelleggel, a környezet káprázatos, a nyugalom, a csönd lenyűgöző. A sziget jelentős része nemzeti park, amelyen két tó is látható, a Malo Jezero és a Veliko Jezero, utóbbi közepén még egy kis szigetet – Sveta Marija – is felkereshetünk. A sziget a szigeten különleges élményt nyújt az idelátogatóknak a rajta látható 12. századi kolostorral.

Mljet sziget
Mljet sziget, sziget a szigeten

Cavtat

Dubrovniktól délre, félórás autóútra fekszik Cavtat városa, amely már az ókori görögök által is lakott hely volt. A különböző támadások miatt innen elmenekülő lakosok alapították később Dubrovnikot. A kicsi és aránylag nyugalmas városban érdemes tenni egy sétát az öbölmenti kikötőben és az óvárosban.

Hosszabb kirándulás

Ha szeretnénk az itteni, aránylag kisebb strandok után egy igazi riviérát is kipróbálni, akkor érdemes egy egész napos kirándulást szervezni Makarskába, ahol hosszú kilométereken keresztül alkalmas a tenger a strandolásra, és a makarskai látnivalók sem fognak csalódást okozni. Az út kb. 2,5-3 órát vesz igénybe autóval.

Makarska sétánya, korzó

Fürdési lehetőségek Dubrovnik közelében

Az óvárosban egy pici, sziklás strandot találunk, a városon kívül viszont északi és déli irányban is több kiváló strandra látogathatunk el. Úszócipőt, vagy legalább papucsot érdemes mindig magunknál tartani, a kövek és a tengeri sünök elleni védekezésként. A szárazföldi strandok általában kavicsosak, sziklásak. Homokos partot a közeli szigeteken találunk. A felszereltségük vegyes, vannak kevésbé felszerelt és különösen jól felszerelt szakaszok is, zuhanyzóval, öltözővel, wc-vel, bárokkal, éttermekkel. A strandok többségén különböző vízisportok kipróbálására is van lehetőség. Az egyes strandokról, elhelyezkedésükről, parkolási lehetőségekről bővebb információkat a következő cikkünkben írtunk: Dubrovnik strandjai részletesen

Lapad fürdés

Hajókirándulás Dubrovnik környékén

A környék szigeteire szervezhetünk néhány órás vagy egész napos hajókirándulásokat is. Ha van időnk, akkor érdemes az egész napot az adott szigetre rászánni, és a kirándulást, természetjárást fürdéssel, napozással kiegészíteni. A hajóutak két kikötőből indulnak. Az óvárosi falon kívüli kisebb kikötőből a közeli Lokrum szigetére mindössze 10-15 perc alatt érnek át a kisebb bárkák.

A város másik oldalán található Gruz kikötőből nagyobb hajók, kompok is indulnak. A közelebbi Lopud és a kicsit távolabbi Mljet szigete a turisták kedvence, amelyekre naponta több menetrend szerinti járat is közlekedik, van amelyikkel biciklit is szállíthatunk. A menetidő 1-1,5 óra.

A hajókirándulás árak függnek a programtól és az úti céltól is. Lokrum szigetére 150-170 kunába kerül az oda-vissza útra szóló jegy, Lopud és Mljet szigetére 40 kunától egészen 600 kunáig is terjedhet a hajókirándulás ára attól függően, hogy menetrend szerinti komppal vagy kiscsoportos egyéni hajótúrával indulunk útnak.

Hajókirándulás Dubrovnikból

Szállások Dubrovnikban és környékén

A város és közvetlen környéke évek óta az egyik legnépszerűbb úti cél, a rengeteg látogató miatt sok-sok szállásból lehet válogatni. A kínálatban az olcsóbb apartmanoktól egészen a luxust kínáló szállodákig megtalálható minden. A sok választási szempont közül érdemes figyelni az elhelyezkedésre. Bár a város egész jó tömegközlekedéssel rendelkezik, nem mindegy, hogy inkább a látnivalók vagy inkább a strandolási lehetőségek közelében szeretnénk lakni. A parkolási lehetőség is fontos szempont lehet, a városban nehéz és drága parkolni, a szállások pedig sok helyen plusz díjat számítanak fel a parkolásért (akár 6-10 eurót is elkérhetnek éjszakánként a szállás díján felül).

Apartmanok

A kínálat hatalmas a különböző elhelyezkedésű és minőségű apartmanokból, ennek ellenére ha a nyári csúcsidőszakra tervezzük a pihenést, akkor érdemes már hónapokkal korábban lefoglalni a megfelelőnek talált szállást, mert a legjobb szállások már tavaszra el szoktak fogyni. Az egy főre számított árak éjszakánként 9-11 ezer forinttól indulnak, de a jó helyen lévő, modern apartmanok ára ennél jóval magasabb. Az igényeinknek leginkább megfelelő szállás megtalálásában jól jöhet egy szálláskereső honlap, ahol számos szűrési lehetőség segítségével nagyon gyorsan találhatjuk meg a számunkra legmegfelelőbb, legjobb és legolcsóbb szállást. Keresek egy jó apartmant Dubrovnik környékén!

Zadar apartmanok

Szállodák

Elsősorban ár/érték arányuk, elhelyezkedésük és szolgáltatásaik alapján kiválogattunk néhány szállodát is. A teljes kínálat ennél természetesen jóval bővebb, és az igények is eltérőek lehetnek, ezért a környék összes szállodájának listája ide kattintva tekinthető meg.

3 csillagos

  • Tirena Sunny Hotel by Valamar: A Lapad-félszigeten, a tengerparton elhelyezkedő szálloda néhány perces sétára fekszik a strandtól, az óváros a helyi busszal könnyen megközelíthető. Nagy kültéri medencével és hozzátartozó bárral is rendelkezik. Az erkélyes szobák a tengerre vagy a fenyőerdőre, parkra néznek. Az ár tartalmazza a svédasztalos reggelit, de vacsora is igényelhető, ami szintén svédasztalos rendszerben működik. A parkolás nem ingyenes.
  • Hotel Aquarius: Szintén a Lapad-félszigeten, a sétány közelében, a strandtól 350 méterre található modern szálloda, elegáns szobákkal, ingyenes parkolási lehetőséggel. Saját kültéri úszómedencével, szép kerttel, terasszal és étteremmel is rendelkezik. A reggeli benne van az árban.

4 csillagos

  • Hotel Neptun Dubrovnik: Közvetlenül a tengerparton elhelyezkedő szálloda a Lapad-félszigeten, saját stranddal. A modern, erkélyes szobák többségéből gyönyörű a tengeri panoráma. Beltéri és kültéri medencével, hangulatos terasszal, wellness- és fitnesz részleggel is rendelkezik. Az árban benne van a reggeli. A parkolás nem ingyenes.
  • Valamar Lacroma Dubrovnik: A tengerpart és a strand közelében található, nagyon jó ár/érték arányú szálloda a Lapad-félszigeten. Az erkélyes szobák berendezése modern, a tengerre vagy parkra nyílik kilátás belőlük. Étteremmel, látványkonyhával és bárral is rendelkezik. Hatalmas kültéri medence és fedett medence, valamint wellnessrészleg és edzőterem is a vendégek rendelkezésére áll. Reggeli vagy félpanziós ellátás igényelhető. A parkolás nem ingyenes.
  • Valamar Argosy Hotel: A Lapad-félszigeten a tengerpart mellett fekvő szálloda, a tengerre és a környező szigetekre néző kültéri medencékkel. A szobák berendezése elegáns, az erkélyről a tengerre, a kertre vagy a parkra nyílik panoráma. Étteremmel és bárral is rendelkezik. A kültéri mellett beltéri medencék, wellnessrészleg, fitneszterem és további kényelmi szolgáltatások is igénybe vehetők. Svédasztalos reggeli vagy félpanziós ellátás igényelhető. A parkolás nem ingyenes.

Zadar szállodák

Dubrovnik megközelítése

A város a legtávolabbi horvát nyaralóhelyek egyike. Még a kitűnő minőségű autópályák ellenére is legalább 11-12 óra menetidővel érdemes számolni Budapestről Dubrovnik eléréséig. A teljes útból 850 km az autópálya, majd a 425-ös számú útra kanyarodva egy hol 2×2 sávos, hol 1×1 sávos szakaszon autózhatunk kb. 15 km-t, ezután pedig a Medak alagútból kiérkezve a 8-as úton még közel 100 km-t haladva érjük el az úti célt. Közben áthaladunk Bosznia-Hercegovinán is egy rövid, kb. 8 km-es szakaszon. Itt már csak lassabban tudunk haladni, de legalább láthatjuk a tengert. Az autópályadíj összege a magyarországi díjból, és a horvátországi autópályadíjakból (fizetős kapuk) tevődik össze, ami átszámítva oda-vissza összesen kb. 31.000 forint.

Dubrovnik busszal egy zágrábi átszállással vagy nyáron akár közvetlen járattal, 15-18 óra utazással érhető el budapesti indulással. A buszpályaudvar a Gruz kikötőben található, innen helyi tömegközlekedéssel vagy menetrend szerinti komppal is tovább tudunk utazni, ha a szállásunk esetleg valamelyik közeli szigeten lett lefoglalva. A lenti térképen bejelöltük az állomás helyét. Megnézem a járatokat!

Parkolás Dubrovnikban

A városfal körüli parkolókat kerüljük el, ha tehetjük, mert főként nyáron nagyon drágák – akár 50-75 kunát is elkérhetnek óránként -, zsúfoltak és nehéz megközelíteni őket a forgalom miatt, ráadásul nagy részük a helyi lakosok számára van fenntartva.

  • Ezekhez az árakhoz képest kicsit olcsóbban parkolhatunk a dubrovniki parkolóházban, amely 10-15 perc gyaloglásra van az óvárostól. Itt nagyobb szerencsével találhatunk helyet, és a kocsi se fog felmelegedni a hőségben.
  • A Banje strandtól, az óvárostól és a felvonótól egyaránt 15-20 perc sétára található a Dubrovnik Daily Parking, amely egy kis privát parkoló, ahol napijegyet lehet váltani, viszont foglalható előre, online is parkolóhely.

Parkoló Dubrovnikban

Vásárlási lehetőségek

Kisebb-nagyobb bevásárlás a helyi Konzum, Tommy és Pemo áruházláncok boltjaiban lehetséges, amelyekkel elég sűrűn lehet találkozni. A várostól 6 km-re délre van egy kisebb bevásárlóközpont, ahol Metro, Lidl, Konzum és még sok más bolt is található. Friss halat, zöldséget, gyümölcsöt is be lehet szerezni a Gruz kikötőben található piacon.

Dubrovnik halpiaca

A fentiekben bemutatott nevezetességek, strandok, parkolók, boltok lettek megjelölve az alábbi dubrovniki térképen. A térkép bal felső sarkában lévő nyílra, vagy a helyeket jelölő ikonokra kattintva jönnek elő a megjelölt helyek mögötti elnevezések, részletek.

- - - - - - - - - - - - - - - - - -

Spóroljon több ezer forintot utazásai alatt Revolut kártyával! Ráadásul, ha most regisztrál, akkor 5.000 forintot kap ajándékba. Részletek->>

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le.Próbálja ki!

Booking.com