Főoldal Balaton Fonyód látnivalók – amiket ne hagyj ki 2023-ban

Fonyód látnivalók – amiket ne hagyj ki 2023-ban [térképpel]

6514
Fonyód kikötője

Fonyód látnivalók és kilátók számában is bővelkedik, ezért nemcsak nyáron, de egész évben érdemes felkeresni, akár egy hétvégi kirándulás erejéig is. A déli part egyik legszebb települése.

A fonyódi móló és környéke

A fonyódi móló a Balaton leghosszabb (464 méteres) – és sokak szerint egyik legszebb – mólója. Az eredeti móló 1897-ben épült Scholz Gyula tervei alapján, pontosan a szemközti Gulács-hegyre mutatva, arra merőlegesen. Az még csak egy kövekből összehordott földnyelv volt, néhány évvel később ezért átépítették és korszerűsítették, mai formáját pedig 2018-ra nyerte el, akkor építették hozzá a 737 méteres hullámtörőt, amire a vasútvonal védelme érdekében volt szükség.

A kikötőben Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész Páros akt (Emberpár) című, 1960-ban készült alkotása látható, ami Fonyód szimbólumává vált. A parkban Lányi Antal emlékoszlopa áll, ő volt ugyanis az első magyar pilóta, aki 1911-ben átrepülte a Balatont Badacsony és Fonyód között.

Emberpár

Nem véletlen, hogy népszerű fonyódi látnivaló a móló és környéke, kellemes nyárestéken kevés jobb dolog van annál, mint sétálni egyet itt és gyönyörködni a Balaton-felvidék látványában.

Lányi Antal emlékműve
Lányi Antal emlékműve

Kripta Villa

A Sipos-hegyen a Balaton fölé magasodó mediterrán stílusú oszlopos, lapos tetejű Kripta Villa arról híres, hogy alagsorában van kialakítva egy szoba, és benne egy kőből faragott nászágy az ifjú párral. Abrudbányai-Rédiger Ödön építtette, ezzel állítva emléket élete szerelmének, Magdusnak, aki az esküvő előtt egy titokzatos betegségben váratlanul elhunyt. A ház és az emlékszoba 1941-ben épült meg, noha akkor Rédiger Ödön már családos ember volt. Feleségével és gyerekeivel együtt költözött be a villába, melynek alagsorában kialakította egykori szerelme kriptáját.

Kripta Villa

A vörös homokkőből faragott életnagyságú kőszobrok mellett Magdus legfontosabb tárgyai is megtalálhatóak a szobában, hamvait azonban nem tudták idehozatni. A legenda szerint, ha a nászágy felett egy pár megfogja egymás kezét, akkor szerelmük örökké fog tartani.

Az Örök Szerelem házaként is emlegetett villa előtt látható a fonyódi születésű egykori szépségkirálynő, Molnár Csilla mellszobra.

Kávézó a villa mellett
Kávézó a villa mellett

Palánkvár

A Sipos-hegy délkeleti lábánál, a Fácános-erődben található meg a palánkvár, ami egy török kori végvár imitációja. A palánkvár segít elképzelni a régi várat. Sáncok, vizesárkok, valamint fából készült, az eredeti várat idéző bástyák, őrtornyok, hidak mutatják az egykori vár formáját, méretét. A palánkvár egész évben nyitva tart és szabadon látogatható, nyaranta koncerteket és Hadi Játékokat is szerveznek.

Palánkvár

Fonyódi présház

A klasszicista stílusú, oszlopos bejáratú présházat az 1800-as évek elején építette a Lengyel-család a környező földbirtokok kiszolgálására, a szüreti vendégek fogadására. A vár sáncárka fölé épített présházban ma étterem működik, maga az épület Fonyód egyetlen népi műemléke.

Fonyódi présház

Sipos-hegyi kilátó

A Sipos-hegy tetején álló modern acéltoronyból gyönyörű panoráma nyílik a Balaton-felvidék hegyeire, és azon kevés helyek egyike, ahonnan szinte teljes hosszában belátható a tó. Az 1987-ben épült, a helyiek által Postás-kilátóként is ismert Sipos-hegyi kilátóhoz kellemes, erdei sétaútvonal vezet (kb. 30 perces séta a Balaton felőli hegyoldalon haladó sétányon). A közelben erdei tornapálya van.

Sipos hegyi kilátó

A fonyódi piac

A déli part legnagyobb piaca a fonyódi piac, ami több évtizedes múltjának és méretének köszönhetően ma már a település egyik, turisták által is nagyon kedvelt látnivalójának számít. A 7-es út közelében található hatalmas (3 hektáros) területen az év nagyrészében hetente kétszer (szerdán és szombaton) tartanak piacnapot, nyáron pedig plusz egy napon, hétfőn is nyitva van a piac.

A zöldség-gyümölcs választékon kívül termelői, háztáji sajtok, lekvárok, méz és megannyi finomság kapható itt, továbbá kaphatók a fonyódi piacon népművészeti termékek, dísztárgyak, könyvek, régiségek is. Az autóval érkezők számára parkoló is ki van alakítva, így erre sem lesz gond.

Szaplonczay-sétány

A Szaplonczay-sétány a híres bélatelepi villasorral szemben, a Vár-hegy oldalában, a fonyódi magaspart szélén található. A Panoráma-sétányként is emlegetett – és sokak által a déli part egyik legszebbjének tartott – sétányról csodálatos a kilátás az északi part hegyeire, nem véletlen, hogy igen népszerű a turisták körében. Szinyei-Merse Pál is ezen a környéken festette Balaton témájú képeit, de a Badacsonyt következetesen lehagyta festményeiről, mert nem szerette „formátlan koporsóra” emlékeztető alakját.

Szaplonczay sétány

A sétányon emlékoszlop tiszteleg a névadó Szaplonczay Manó előtt, aki a Bélatelep alapítója volt, itt látható Pál Mihály Balatoni szél című szobra, kiszélesedő részén pedig a 18 méter magas Milleniumi Apostoli Kettőskereszt látható, amit 2001-ben avattak fel.

Fonyódi Múzeum

A Fonyódi Múzeumban a két állandó kiállítás, a helytörténeti és a Balaton élővilágát bemutató természetvédelmi kiállítás mellett időszakos kortárs képzőművészeti kiállításokat is rendszeresen tartanak. A múzeumban emellett komolyzenei koncerteket és múzeumi rendezvényeket is szoktak szervezni. A fonyódi múzeum január és február kivételével egész évben nyitva tart.

Fonyódi múzeum

Várhegyi Széplátó (kilátó)

2011-ben épült meg a fonyódi Várhegy 231 méteres csúcsán álló négyszintes, faszerkezetű kilátó, a Várhegyi Széplátó, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Balatonra. Érdekessége, hogy egy Árpád-kori földvár maradványaira épült.

A kilátóhoz vezető úton tanösvényt alakítottak ki, a kilátó közelében tűzrakóhelyek és játszótér is van. A kilátó akadálymentesített, és van a közelben egy akadálymentes parkoló és onnan a kilátóhoz vezető akadálymentes út is. (A kilátó jelenleg zárva van, mert életveszélyesnek nyilvánították, ezért átépítésre vár.)

Walkó-kilátó

Fonyód legrégebbi kilátója, az 1926-ban épült Walkó-kilátó inkább egy kilátópont, nem a klasszikus értelemben vett kilátó. A Sipos-hegy lábánál, a József utca gyönyörű szerpentinjének emelkedőjén van kialakítva ez a mészkőből készült kis erkély, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Balatonra. A nemrégiben felújított és megerősített kilátót Benedek György domborműve díszíti, fő motívuma Fonyód címere.

Walkó kilátó

Fonyód környéki látnivalók

Ha már megismerkedtünk a város nevezetességeivel, akkor érdemes kisvasútra vagy biciklire szállni, autóba ülni, mert látnivalók Fonyód környékén is szép számmal vannak. Ezekből mutatunk be most néhányat.

Balatonfenyvesi kisvasút

A balatonfenyvesi kisvasút az 1950-es évek óta működik, Balatonfenyves és a mai Imremajor között, a Nagyberek területén kezdte meg működését. Ezzel vitték munkába/iskolába/orvoshoz/szórakozni a majorok lakóit és áruszállításra is sokat használták.

A nehezen megközelíthető Csiszta Fürdőbe is a kisvonat szállította a vendégeket, és bár 1990-re igencsak leromlott a pálya állapota, és többször úgy tűnt, hogy meg kell szüntetni, felújították, és ma is működik a balatonfenyvesi kisvasút (többek között a csisztafürdői vonalon is). Nyáron, jó idő esetén nyitott tetejű szerelvények, úgynevezett kilátókocsik üzemelnek, és van lehetőség kerékpárszállításra is a vonatokon.

Balatonfenyvesi kisvasút állomása

Balatonfenyves Majorka turisztikai és rendezvényközpont

Balatonfenyves központjától 3 km-re van Imremajor, a „Majorka” néven ismert turisztikai és rendezvényközpont. Közösségi Ház, Agroturisztikai Központ és egy Romkocsma is van itt, és sok-sok programlehetőség, mint amilyen például a „Berek Safari”, amelynek keretében gyalog, kerékpárral vagy terepjáróval fedezhetjük fel szakmai vezetés mellett a Nagyberek természeti értékeit.

Buzsáki Népművészeti Tájház

A buzsáki Népművészeti Tájház Fonyódtól 17 km-re, Buzsák falu központjában található. Ma már ez az egyetlen tömésház típusú ház (épületegyüttes), noha a 20. század elején a településen és a környéken sok ilyen volt. A 19. századi tömésház a módos parasztok portája volt, amihez nagy udvar és több gazdasági épület is tartozott, ez tekinthető meg a tájházba látogatva. Megismerkedhetünk itt a Nagyberek népművészetével is, és betekintést nyerhetünk a 19. századi falusi élet hétköznapjaiba is.

Van egy szabadtéri színpad is kialakítva, ahol rendszeresen tartanak néptáncos programokat, a pajta pedig különféle rendezvényeknek ad otthont. A buzsáki tájház tavasztól őszig tart nyitva, belépőjegy ellenében látogatható. Kerékpártároló, akadálymentesített és nagycsaládos parkoló is van, a gyerekek számára pedig egy kisebb játszóteret is kialakítottak.

Csiszta Fürdő

A Buzsák melletti Csiszta Fürdő a Balatonhoz legközelebb lévő termálfürdő. 1956-ban olajkutató fúrás közben fedezték fel, hogy termálvíz van a földben, és ezután építették meg a fürdőt. Bár nehéz volt megközelíteni, néhány év alatt igen népszerű lett a termálfürdő, és a mai napig szívesen járnak ide magyar és külföldi turisták egyaránt.

A Fonyódtól és Buzsáktól is 5-5 km-re lévő családias, retro hangulatú Csiszta fürdőben 5 medence van, melyek között gyermek- és fedett medencét is találunk. Szauna, masszázs, játszótér, étterem és kávézó is van a strandon, mellette pedig kemping üzemel. Megközelítése Buzsák felől a legegyszerűbb, Fonyód felől viszont csak egy földút vezet a fürdőhöz. Balatonfenyvesről kisvasút visz a Csiszta fürdőhöz. Egész évben nyitva tart.

Fonyód térképe

Az alábbi térképen megjelöltük Fonyód látnivalóit. A kis sorszámokra vagy a bal felső sarokban lévő apró nyílra kattintva további részletek láthatók az adott helyről.

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le. Próbálja ki!

Booking.com