Főoldal Városok, látnivalók Garda tó – gyöngyszem az olasz Alpokban

Garda tó – gyöngyszem az olasz Alpokban

9316
Garda-tó tájkép

Talán iskolai tanulmányainkból valamennyien emlékszünk rá, hogy a Garda-tó Olaszország legnagyobb tava. A tó északi része keskenyebb, elsősorban a sportolás szerelmeseinek ad lehetőséget a kikapcsolódásra. A déli részt szélesebb és pezsgőbb élet jellemzi, ugyanis a strandolók szívesen látogatják ezt a területet, ráadásul itt sokkal több szórakozási lehetőség is akad.

Sirmione, a Garda-tó legnépszerűbb helye

A gleccserek által kivájt Garda-tó környékére, bár az éghajlat a mediterrán és a hegyvidéki keveréke, mégsem elsősorban a sportolás vagy a strandolás miatt érkeznek a turisták. A közel négyszáz négyzetkilométernyi tó környékén megszámlálhatatlan programlehetőséggel, városok látnivalóival találkozhatnak az erre járó szemlélődők.

A Garda-tó legszebb látnivalói

Lássuk, melyek azok a nevezetes helyek, amit egyetlen turistának sem szabad kihagynia, ha úti célként a Garda-tavat választja. A tó körüli túrát kezdjük a déli részen, mivel ez a rész a legnépszerűbb és a legkönnyebben megközelíthető a turisták számára, majd haladjunk nyugat felé.

Sirmione

A Garda-tó déli részén találja meg az utazó a páratlan fekvésű Sirmione városát, melynek óvárosi része a Garda-tóba beékelődő szigetnyúlványon fekszik. A turisták körében talán ez a legnépszerűbb Garda-tó környéki település. A hely leglátványosabb látnivalója a Rocca Scaligera di Sirmione. A részben a vízen elhelyezkedő kastélyt a 13.században építették, de jelenleg is szinte eredeti állapotában tekinthető meg a gondos karbantartásnak köszönhetően.

A Rocca Scaligera kastély a Garda-tónál

Továbbsétálva a szigetnyúlvány végének csúcsán egy régi római villa, a Grotte di Catullo maradványai emelkednek. Nem csoda, hogy Sirmione a legnépszerűbb helyek egyike, ugyanis a fekvése, a látnivalói, a panoráma és az óváros történelmi hangulata mellett még stranddal is rendelkezik, így tényleg minden megvan, amire a turisták vágynak… És a termálvizes fürdőkről még nem is beszéltünk. Talán ez a Garda-tó legszebb része.

Saló

Saló a tó körüli települések közül az egyik legnagyobb és hosszú, egybefüggő partmenti sétánya a leghosszabb a Garda-tónál. Nem itt található a legtöbb látnivaló, de itt látható például a Garda-tó körüli egyetlen katedrális, a 15. században, gótikus stílusban újjáépített Santa Maria Annunziata.

Saló, a Garda-tó leghosszabb sétányával

Gardone Riviera

A tó nyugati részén található a villáiról is méltán híres Gardone Riviera, ahol a nevével ellentétben egyetlen strand sem található. Viszont látnivalói vannak a helynek, például Gabriele D’Annunzio olasz író, költő korábbi háza, a Vittoriale degli Italiani, mely egy meglehetősen különös építmény és tükrözi a költő személyiségét. D’Annunzio a szimbolizmus jelentős alakja volt, a nihilista szemlélet mellett a futurizmus és a drog sem állt távol tőle.

A Vittoriale degli Italiani villa

Teljesen más a hangulata a hely másik nevezetességének a Heller-kertnek, ami egy nyugodt óázis gyönyörű növényekkel, szobrokkal és kisebb tavakkal.

Riva del Garda

A Garda-tó északi részének központi települése a csodálatos természeti környezetbe beékelődő Riva del Garda. A hegyek által körülvett településről gyönyörű látnivalókat kínáló túraútvonalak indulnak, emellett számos sportolási lehetőség is megtalálható errefelé. A tó partján pedig a Garda-tó északi részének legnagyobb strandja fekszik.

Riva del Garda egyik legérdekesebb nevezetessége az 13. században épült Torre Apponale nevet viselő óratorony, melyből 167 lépcsőfok megmászása után gyönyörű kilátás nyílik. A település központjából félórányira található a Bastione erőd, innen újabb másfél órányi túrázás után lehet eljutni a Santa Barbara kápolnához. Igazából nem ezek a műemlékek az érdekesek, hanem az elénk táruló fantasztikus látvány az, amiért érdemes megmászni a meredek utat. Ha könnyebb túrára vágyunk, akkor a Ponale út a nyerő választás. A nem túl nehéz, 2 órás séta a folyó vízeséséhez vezet, útközben lenyűgöző kilátásban lehet részünk.

Riva del Garda az óratoronnyal

A Garda-tóhoz számos kisebb tavacska csatlakozik, ezek közül kettő közvetlenül Riva del Garda mellett található. A háborítatlan szépségű hegyek között megbúvó, szemet gyönyörködtető Lago di Ledro és a Lago di Tenno, azaz a Ledro-tó és a Tenno-tó nevet viselő festői tavak könnyen megközelíthetőek akár tömegközlekedéssel is. A Lago di Tenno mellett található egy középkori kisváros, Canale di Tenno (Borgo di Canale), amelynek hangulatát szinte a tökéletesre emeli a háttérként megjelenő kilátás a tóra és a hegyekre.

Torbole

Riva del Gardától keletre található a nemzetközi hírnévvel rendelkező szörfparadicsom, Torbole. Természetesen a hely adottságaiból következően az egyéb extrém sportokat kedvelők is megtalálják a maguk számára megfelelő szórakozást.

Szörfösök Torbole partjainál

Malcesine

A tó partján dél felé továbbhaladva találjuk a hangulatos középkori kisvárost, Malcesine-t, melynek fő látnivalója a 13. századból származó, szintén gyönyörű kilátást biztosító Castello Scaligero vára. A városka partján járva ne hagyjuk ki a pálmakertet is magában foglaló Palazzo dei Capitanit. Ha az útitervben szerepel Malcesine, akkor kihagyhatatlan a Monte Baldo hegység, melynek egyik 1700 méter feletti csúcsára felvonóval lehet feljutni. A hegység legmagasabb csúcsai még ennél is magasabbak néhány száz méterrel, így a páratlan kilátás garantált.

Malcesine, Castello Scaligero vára

Lazise

A dimbes-dombos, hegyes részt elhagyva közeledünk újra a tó déli részéhez, ahol a hangulatos kisváros, Lazise fekszik. Itt is találkozhatunk kikötővel és történelmi belvárossal egyaránt, amelyet kőfal vesz körbe. A város a kapuja a tó környéki szórakozási lehetőségeknek – Gardaland, Movieland Park, Caneva vízi vidámpark, Parco Natura Viva -, így a kisebb vagy nagyobb gyermekekkel érkező családoknak érdemes lehet a közelben keresniük szállást.

Lazise, a Garda-tó dél-keleti részén

Gardaland

A szórakozási lehetőségek közül a leghíresebb és a legnépszerűbb a Gardaland vidámpark, mely hullámvasutakkal, vízi és szárazföldi attrakciókkal, játékokkal és óriási akváriummal vonzza a családokat.

Movieland Park

A nevéből fakadóan ez egy olyan vidámpark, ahol az attrakciókat különböző filmek ihlették. A játékok mellett bemutatók, látványos filmjelenetek is láthatók igazi színészekkel, kaszkadőrökkel, effektekkel. Olyan, mintha filmforgatáson vennénk részt.

Caneva Aquapark

Mindössze néhány percre a Movielandtől található a Caneva vízi vidámpark. Itt a különleges csúszdák mellett egyedi hangulatú, tematikájú medencék, napozó területek gondoskodnak róla, hogy a kisebbek és nagyobbak is jól érezzék magukat.

Parco Natura Viva

Lazise városától néhány kilométerre keletre található a Parco Natura Viva, amely egy hatalmas területen elterülő állatkert és szafari park. A parkban a világ minden tájáról láthatók állatok. Különlegessége, hogy a szafari parkot autóval lehet bejárni, az autóból lehet megtekinteni az állatokat, míg az állatkerti részt gyalogosan járhatjuk körbe.

A Garda-tó hőmérséklete

A Garda-tó vízhőmérséklete nyáron 20-23 fok körül mozog, az északi rész 2-3 fokkal hidegebb a déli részhez képest. A tó vízminősége a környező hegyekből érkező csapadéknak és a termálforrásoknak köszönhetően kiváló, a víz nagyon szép tiszta.

Garda-tó szállás

A tó partján és a parttól kicsit távolabb is számos szálláshely található a kempingtől a vendégházon át egészen a modern és az autentikus luxus szállodákig. Érdemes alaposan körülnézni a kínálatban, mert az ár/érték arányt figyelembe véve nagyon nagy különbségek találhatók az egyes szállások között.

A Garda-tó térképen

A Garda-tó leghíresebb városainak, látnivalóinak elhelyezkedése térképen.

- - - - - - - - - - - - - - - - - -

Spóroljon több ezer forintot utazásai alatt Revolut kártyával!

- - - - - - - - - - - - - - - - - -

Repülőjegyet keres? Partnerünk a fapados (Wizz Air, Ryanair, easyJet stb.) és a hagyományos légitársaságok árai között keres, majd összehasonlítja és táblázatban mutatja meg az elérhető repülőjegyeket. Így könnyen összehasonlíthatók az árak, ráadásul rengeteg időt spórol a keresésben. Próbálja ki!