Főoldal Utazás gyerekkel LEGOLAND, álomország nemcsak gyerekeknek

LEGOLAND, álomország nemcsak gyerekeknek

33416
Legoland minigyár

Ha van gyerekparadicsom, akkor a németországi Legoland vidámpark egyértelműen az. Kicsik, nagyok, sőt még a felnőttek is felhőtlenül szórakozhatnak itt, csak az a kérdés, hogy hány nap alatt tudják bejárni az egész parkot. Mert a Legoland Németország nagy. Nagyon nagy.

Legoland a világban

Az első Legoland a Lego szülőhelyén, Dániában, egészen pontosan Billundban 1958-ban nyílt meg, és bár sokáig ez volt az egyetlen Lego vidámpark, az utóbbi 20 évben a világ több pontján is nyitottak újabb Legoland vidámparkokat. Van már Kaliforniában, Floridában, Japánban, Malajziában, Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben, Angliában és Németországban is, és már készülnek a kínai, a New York-i és a dél-koreai Legoland megnyitására is.

Bár voltak kósza hírek arról, hogy hamarosan lesz Legoland Magyarországon is – ezek a hírek tévesek voltak, így sem Budapesten, sem Nyíregyházán nem lesz Legoland. Ahhoz, hogy eljuthassunk valamelyik élményparkba, kicsit távolabbra kell utaznunk.

A Legoland Németország bejárata

Utazás a Legoland Németországba

Bár repülővel a dániai Legolandba is el lehet jutni, hozzánk legközelebb a németországi Legoland van. Günzburgban, Augsburgtól pár km-re található a hatalmas vidámpark, ami egy igazi paradicsom a Lego-imádó gyerekeknek és felnőtteknek. 2002-ben nyitották meg, és több mint 40 hektárnyi területen terül el, ahol kb. 60 különböző játék és program közül választhatunk.

Sok-sok látnivaló Legóból

Mi szeptember elején, egy keddi napon látogattuk meg a németországi Legoland vidámparkot, és bár reméltük, hogy akkor már nem lesznek túl sokan, rá kellett jönnünk, hogy itt valószínűleg mindig sokan vannak, ha jó az idő.

Már előző este a közelben szálltunk meg, hogy egyből nyitásra oda tudjunk menni, mert tudtuk, hogy a teljes nap is kevés lesz ahhoz, hogy mindent végigjárhassunk. Szálláskereséshez érdemes használni egy árösszehasonlító oldalt, amely megkeresi és kilistázza nekünk a környék legjobb áron elérhető szállásait. Keresek egy jó ajánlatot!

A hatalmas parkolóban már lehetett sejteni, hogy sokan leszünk, de csak a pénztárnál szembesültünk vele, hogy mekkora tömegre számíthatunk. Szerencsére a park olyan nagy, hogy bent már egyáltalán nem észleltük a kinti tömeget.

Legoland Günzburg belépő árak

belépőjegy árakat meg lehet nézni ide kattintva, és akár meg is lehet előre vásárolni, így sok-sok eurót, valamint értékes perceket lehet megtakarítani a sorban állás kihagyásával.

Szerencsére mi is előre megvettük a belépőjegyeket, így nem kellett a kígyózó sorba beállni, mehettünk egyenesen a kapuhoz.
Belépőjegy vásárlása soron kívüli bejutással

Legoland zenekara

Tipp: Érdemes megnézni, hogy mikor van Németországban iskolai szünet, és olyan napra időzíteni a LEGOLAND-i utazást, amikor nincs szünet, így talán kevesebben lesznek.

Az óriási Legoland vidámpark

Ami bent várt ránk, az szinte felfoghatatlan: több mint 50 millió darab LEGO-t használtak fel a szebbnél szebb építmények, figurák és különlegességek felépítéséhez, és annyira sokféle játék van a vidámparkban, hogy még a pénztárnál kapott térkép segítségével is nehéz volt eldönteni, hol is kezdjük.

Velence miniben Legóból

Bár egyből az elején van egy hatalmas Lego-minivilág, ahol Németország, Európa és a világ leghíresebb épületeinek LEGO-makettjeit lehet végignézni, ezt a részt érdemes a végére hagyni.

A különféle játékok és attrakciók ugyanis egy órával hamarabb zárnak, így ha egész nap maradunk, akkor a nap végén van egy óra, amikor pl. vonatozni, vizidodzsemezni és a szafarin autókázni már nem lehet, játszóterezni, vásárolni és a parkban sétálgatni viszont még igen. Ezért érdemes egyből terv szerint útnak indulni, és bejárni a különböző attrakciókat.

Az egészen kicsik is vezethetnek mini autót, amit egy Legoland-i jogosítvánnyal díjaznak, be lehet menni a mini Lego-gyárba, ahol kicsit belekukkanthatunk a Lego-gyártás folyamatába, és még sorolhatnánk a jobbnál jobb programokat.

Legolandi autós kaland

Arra számítani kell, hogy szinte mindenhol sorba kell állni, de nagyon olajozottan működik a gépezet és viszonylag gyorsan lehet haladni.

Lego rendőrség és nyomozás

Nekünk nagyon tetszett a rendőrös-nyomozós labirintus és az Atlantisz vízivilág, gyönyörű szép a vár, és nagyon tetszett a szafaris és kalózos rész is, de a kisfiunk a hatalmas játszótereken is nagyon jól szórakozott, és amíg ő az óriási mászókákat fedezte fel, mi pihenhettünk egy kicsit – és tervezhettük a további útvonalat.

Hatalmas játszóterek a Legoland Németországban

Tipp: Érdemes váltásruhát is vinni, mert van néhány olyan játék, ami alatt alaposan el lehet ázni. Ilyen az ártalmatlannak tűnő LEGO-hangszerekből épült szökőkút, vagy a kimondottan pancsolásra született viziágyús játék is, és akkor még nem is beszéltünk az erdei zuhatagon lecsúszó csónakról. Innen már tényleg csuromvizesen lehet csak kijönni, de vannak állítólag ember méretű szárítók is, és esőkabátot is lehet előtte vásárolni – bár nem vagyok biztos benne, hogy az sokat segít rajtunk.

Kalóztanya Legolandban

Közben persze meg is éheztünk, de csak azt kellett eldöntenünk, hogy milyen típusú ételt szeretnénk, mert étteremből is többféle van a park területén. A gyerekeket persze az étel kevésbé, a LEGO boltok viszont annál jobban érdekelték.

Abból is volt egy nagyobb a bejárat közelében – amire érdemes rászánni az utolsó félórát – és több kisebb, tematikus üzlet a vidámparkban, sőt, még egy olyan üzlet is volt a mini gyár mellett, ahol dekára lehetett venni a különféle színű és alakú LEGO darabkákat.

Szafaripark a németországi Legolandban

Egy nap alatt lehetetlen az egészet bejárni, különösen akkor, ha nagyobb gyerek(ek) is van(nak) a családban. A kisebbek – magasság és kor függvényében – még nem ülhetnek fel mindenre, és még ha fel is ülhetnének, akkor sem biztos, hogy mindent ki is mernének próbálni. Nagyobb gyerekek számára akár 2-3 nap is szükséges lehet.

Persze a parkban erre is gondoltak: közvetlenül a Legoland vidámpark mellett felépült egy LEGO-szálláskomplexum, ahol tematikus szobák közül lehet választani, és ahonnan egy rövid sétával át lehet jutni a vidámparkba. Mi ezt nem próbáltuk, de Legoland honlapján meg lehet nézni, milyen szuper lehet egy ilyen szálloda.

Lego emberkék a gyárban

 

Hatalmas vár a Legoland vidámparkban

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le. Próbálja ki!

Booking.com