Főoldal Repülőjegy ártesztek Nagy összehasonlító árteszt

Nagy összehasonlító árteszt

4127

Összehasonlítottuk a budapesti bázissal rendelkező két fapados légitársaság, a SkyEurope és a Wizz Air ajánlatait azokba a városokba, amelyekbe mindketten rendszeresen indítanak járatokat. A teszt kiegyenlített eredményt hozott, hol egyik, hol másik légitársaság nyerte az árversenyt.

Megpróbáltuk felmérni, hogy a budapesti bázissal is rendelkező diszkont légitársaságok közül melyik kínál olcsóbb jegyeket, de egyértelmű győztest nem találtunk. Jelenleg hét városba repül mindkét légitársaság: Athén, Barcelona, Koppenhága, London, Milánó, Párizs és Róma. A SkyEurope inkább a főbb nemzetközi repülőtereket, míg a Wizz Air a belvárosoktól kissé távol eső, de kisebb forgalmú másodlagos légikikötőket részesíti előnyben, így fordulhat elő, hogy Koppenhága helyett Malmöben, Barcelona helyett Gironában találhatjuk magunkat. A különböző repülőtéri transzfereknek köszönhetően azonban könnyű eljutni mindegyik fenti város központjába.

(A városokba történő bejutási lehetőségekről a Városok menüpontban találhatók részletes információk)

Két időpontra vizsgáltuk meg a társaságok árajánlatait, az egyik utazás három hét, a másik három hónap múlva kezdődne, és mindkét esetben négy éjszakát töltenénk a kívánt városban. Sajnos a kiválasztott utazási napokon nem volt mindig elérhető járat egyik, vagy másik légitársaságnál, ezért igyekeztünk az azokhoz legközelebbi, de árban legkedvezőbb ajánlatot figyelembe venni. A tesztben feltüntetett árak minden adót és illetéket tartalmaznak a könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért.

A tizennégy vizsgált utazás közül nyolc esetben a Wizz Air, hat esetben pedig a SkyEurope kínált olcsóbb jegyeket. Több esetben az eltérés mindössze 1-2 ezer forint, de néhány város esetében lényeges eltérés tapasztalható. Athénba mindenképpen a SkyEurope légitársasággal érdemes utazni, ha három hónap múlva tervezzük utunkat, akkor a Wizz Air jegyének 56 százalékáért repülhetünk el a görög fővárosba. Ellentétes a helyzet Koppenhága esetében, ahova a Wizz Air kínál olcsóbb jegyet. Ha három hét múlva szeretnénk meglátogatni a várost, 20,660 forintba kerülne a jegyünk, szemben a SkyEurope 43,992 forintos ajánlatával. London és Milánó esetében az árak nagyon közel vannak egymáshoz, szinte mindegy melyik társaságot választjuk, nagyon rosszul nem járhatunk. Ha párizsi, vagy római repülés a cél, akkor három hét múlva a Wizz Airrel lenne kedvezőbb az utazás, viszont egy kora őszi városlátogatás esetén már a SkyEurope kínál olcsóbb alternatívát.

Mindenképpen érdemes böngészni a légitársaságok weboldalait, hiszen néhány nap eltérés az utazás időpontjában akár tíz-húsz ezer forint különbséget is eredményezhet a jegy végső árában légitársaságtól függetlenül.

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le. Próbálja ki!

Booking.com