Főoldal Balaton Tihanyi látnivalók 2-3 óra alatt

Tihanyi látnivalók 2-3 óra alatt [térkép + hasznos infók]

10728
Tihanyi ház

A Balaton legszebb települései között számontartott Tihany látnivalók tekintetében nagyon gazdag, bájos utcáit és épületeit szinte minden évszakban előszeretettel keresik fel néhány órára vagy akár egy egész napra az idelátogató turisták. Az alábbiakban összegyűjtöttük a község és a környék legfontosabb nevezetességeit. A cikk végén egy térképen is bejelöltük a bemutatott helyeket, ezzel is megkönnyítve a tihanyi túra tervezését.

Tihanyi Bencés Apátság

A Balaton egyik leghíresebb, a partról és a tóról is messziről látható ikonikus épülete a Tihanyi Bencés Apátság és kolostor. 1055-ben alapította I. András, aki egy pogány lázadókkal és külső ellenséggel való küzdelmes időszak után a győzelem örömére építtette meg a monostort, ahova bencés szerzeteseket hívott.

I.András itt is van eltemetve, az apátság altemplomában lévő sírja az egyetlen olyan királysír az országban, ami eredeti helyén található közel 1000 év elteltével is, a Pannonhalmán őrzött alapítólevele pedig az egyik legrégebbi, írott magyar nyelvemlékünk.

A török hódoltság idején majdnem teljesen elpusztult a templom, csak az altemplom maradt meg. A jelenlegi barokk templomot 1719-54 között építették, és a kolostort is ekkor építették újjá. A kolostorépület egy részében ma múzeum van, ahol régészeti leletek mellett IV. Károlynak, az utolsó Habsburg uralkodónak is emléket állítanak. 1921-ben ugyanis a trónja visszaszerzésére tett sikertelen kísérlet után néhány napra Tihanyba vitték és itt tartották fogságban, mielőtt Madeirára szállították volna.

A Tihanyi Apátság honlapján célszerű tájékozódni, mert a múzeumi látogatás mellett számos egyéb izgalmas programot is kínálnak, lehet jelentkezni hajnali és éjszakai túrákra, élményprogramokra és az aktuális hangversenyekről szóló információk is hasznosak.

Kedvelt látnivaló a Tihanyi Apátság

Visszhang-domb és Kálvária

Érdemes elsétálni az apátságtól a csodálatos panorámájú Pisky-sétányon a közeli Visszhang-dombra, ahol egy kőre (melyet Echo-kőnek hívnak) felállva kipróbálhatjuk, visszhangzik-e kiáltásunk. A válasz igen, szélcsendes időben valóban visszhangzik, de az is igaz, hogy régen a mainál sokkal jobban hallatszódott, a templom északi oldala akár 10, sőt valaha akár 20 szótagot is „visszamondott”. Amióta beépítették a sétányt, és jelentősen megnőtt a turistaforgalom Tihanyban, csökkent a visszhang ereje, de azért a tihanyi echó működik. Érdemes kipróbálni, különösen ha szezonon kívül járunk erre és kevesebben vannak. A kőről körülnézve könnyen megérthetjük, miért tartozik Tihany Magyarország szép helyei közé.

A Pisky-sétányon sétálva láthatjuk Kolodko Mihály Gombóc Artúr miniatűrszobrát, és betérhetünk a Batthyány utcában lévő fazekasházba is. A közelben van a skanzen és a mesterségek utcája is, a Visszhang-domb utcájának végén pedig a Babamúzeum, ahol több mint 200 db 1850-1930 között készült porcelánbaba van kiállítva eredeti öltözékekkel és kellékekkel.

Szintén a Visszhang utcáról nyílik az Attila dombra felvezető kálvária, amit 1927-ben IV. Károly király tihanyi tartózkodásának emlékére állítottak közadakozásból. Bár 1960-ban lerombolták a keresztút stációit, később újjáépítették. A legfelső stációktól csodálatos panoráma nyílik az apátság felé.

A hangulatos kis utcákon sétálgatva kávézókat, éttermeket és rengeteg szuvenírest is találunk, köztük olyan egyedi üzletekkel, mint például az apátsághoz vezető lépcső melletti paprikaház.

Tihanyi Paprikaház
Tihanyi Paprikaház

Magyar Királyok Panoptikuma

Tihany központjában, az apátsághoz vezető lépcső közelében, a főutcán van a Magyar Királyok Panoptikuma, ami szintén érdekes látnivaló Tihanyban. A panoptikumban 26 magyar király viaszbábuja van kiállítva koruknak megfelelő környezetben, így láthatjuk itt többek között Géza fejedelem, Károly Róbert, Mátyás Király és IV. Károly egész alakos, élethű méretű és külsejű viaszbábuját. A belépőjeggyel a panoptikum mellett megnézhetjük a Kalózmúzeum és az Indián Múzeum kiállításait is, mindhárom remek családi program lehet egy tihanyi kirándulás során.

Barátlakások

A Babamúzeumtól az Árpád utcán, majd balra a zöld jelzésű Lóczy tanösvényen közelíthetjük meg az Óvár-hegy keleti oldalán lévő Barátlakásokat, melyek szintén a Tihanyi-félsziget nevezetességei közé tartoznak. A 20 méter magas bazalttufa falba vájt üregeket (kolostor cellákat) azok a bizánci szerzetesek lakták, akiket I. András király felesége hozott magával a kijevi fejedelemségből 1050 körül. Több barlang és egy sziklatemplom is volt itt, de 1952-ben egy sziklaomlás betemette nagyrészét, így ma már csak 3 látható. A tanösvényen továbbhaladva a Ciprián-forrás érintésével jutunk le a tópartra. (Természetesen fordítva is bejárható ez a túra, indulhatunk a kikötőből is.)

Belső-tó és Levendula Látogatóközpont

Az apátságtól kb. 15 percnyi séta a félsziget egyik érdekes természeti jelensége, a Belső-tó. A Tihanyi-félsziget vulkanikus eredetéhez kötődik kialakulása, az egykori vulkánok kráterében alakult ugyanis ki a Belső-tó.

A 700 méter hosszú és 400 méter széles Belső-tó vízszintje 25 méterrel magasabb, mint a Balatoné, fürödni nem lehet benne, ez a tó a horgászok paradicsoma. Az egykor Kis-Balatonnak nevezett tó körüli sás és nádas gazdag madárvilágnak ad otthont, a tó mellett láthatunk a fűben szaladgáló ürgéket is akár.

A falu felőli partján állnak az apátság egykori majorsági épületei, közelében pedig néhány évvel ezelőtt hozták létre a Levendula Látogatóközpontot, ami nevével ellentétben nemcsak a levendula, hanem az egész Tihanyi-félsziget múltjába és jelenébe is betekintést enged.

A Tihanyi Belső-tó
A Tihanyi Belső-tó

Az interaktív kiállítások és játékos bemutatók minden korosztály számára érdekesek, szó van itt a félsziget vulkanikus keletkezéséről, a Balaton-felvidék élővilágáról, a tihanyi népi építészetről és természetesen a levendulatermesztésről is. Kézműves foglalkozások (melyekre 2 nappal előre kell jelentkezni) és élménykert is van a Látogatóközpontban, nem véletlen, hogy diákcsoportok, osztályok is szívesen jönnek ide tihanyi kirándulásuk során.

Levendulaföldek

Szezonban természetesen maguk a levendulaföldek is turisták sokaságát vonzzák. Több helyen is gyönyörködhetünk a levendulaföldek látványában.

Az egyik legszebb és legkönnyebben megközelíthető levendulás a 71-es út mellett található a Lepkesoron. Itt mára már többezres nagyságúra nőtt a levendulatövek száma. Talán ez a legszebben gondozott levendulamező Tihanyban. Napközben egy kis pultnál levendulából készült termékeket, olajokat, szappanokat stb. lehet vásárolni. Az egyik legnagyobb élmény, hogy be is lehet menni a virágzó levendulabokrok közé, és akár néhány fotót is készíthetünk a dekorációként odatelepített retró autóval a háttérben.

Tihanyi levendulás

Ha szeretnénk hazavinni is a levendulából, akkor a 71-es útról lefordulva a Tihany felé vezető út bal oldalán, a Gödrösi lehajtó környékén fogjuk látni a hatalmas levendulamezőket, ahol néhány héten keresztül Szedd magad akció keretében vághatunk is magunknak a levendulából.

Találunk még levendulamezőt a Belső-tó melletti major területén is, és nem feledkezhetünk meg a tihanyi őslevendulásról sem, ami az Őrtorony-kilátó alatt van egy ligetes területen.

Az időjárástól függően a levendula virágzása június elejétől akár július közepéig is eltarthat, ebben az időszakban lehet megcsodálni a Balaton legszebb helyei közé tartozó tihanyi levendulásokat.

Őrtorony kilátó

A félszigeten található Apáti-hegyen 2017 óta látogatható az Őrtorony-kilátó, amely a túrázók nagy kedvence lett az elmúlt években. A háromszintes kilátó felépítésében a régi, római őrtornyokra hasonlít, innen kapta a nevét is. A csodálatos panorámával rendelkező kilátó több irányból is megközelíthető. A 71-es főút melletti parkolóból indulva kb. 30 perc alatt juthatunk fel, a Belső tótól induló turistaútvonal egy kicsit hosszabb. Maga a kilátó 16,5 méter magas, és egész évben ingyenesen látogatható.

A hatalmas Őrtorony kilátó

Tihany látnivalók térképen

Tihanyban számos látnivaló található, ezek közül a leghíresebbek, legnépszerűbbek elhelyezkedése látható a térképen. A térkép bal felső sarkában lévő nyílra kattintva jönnek elő a sorszámok mögötti elnevezések, részletek, de lehet kattintani a sorszámokra is.

Fontos kérdés lehet a kirándulás során, hogy melyik parkolóból induljunk el. Ehhez összegyűjtöttük a tihanyi parkolási lehetőségeket, díjakat.

Hasznos lehet még a környék felfedezéséhez: Balatoni látnivalók a tó körül

- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szállást keres? Partnerünk kínálatában világszerte több ezer szállás között lehet válogatni, és több szempont szerint lehet szűrni, így biztos, hogy végül a számunkra legjobb szállást a legjobb áron foglalhatjuk le. Próbálja ki!

Booking.com